A Google majdnem pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy a gépjárművek műszerfalára is igényt tart az Android Auto képében. A tavalyi I/O fejlesztői konferencián tett bejelentés óta most jutottak el odáig a felek, hogy egy kereskedelmi forgalomban is kapható autó addigi kommunikációs és szórakoztató rendszerét frissíthetővé tegyék a Google megoldásával.
Androidos szonáta
Az első szerencsés a Hyundai Sonata 2015-ös modellje, annak is az a kiadása, amelyik a 8 colos érintőkijelzőt is magában foglaló, úgynevezett „Tech Package” csomaggal rendelkezik. A gyártó oldalán az adott típusnál már szerepel ez a bővítési lehetőség, de egy, a márka rajongói által üzemeltetett blog információi szerint a frissítésre szakaszosan kerül sor a következő hetekben, hónapokban.
A váltás technológiai megvalósítását első körben a kereskedések végzik el, akik felé már útban van az új szoftver csomag. Elképzelhető, hogy a nyár folyamán frissítést az autók tulajdonosai is el tudják végezni, de ez egyelőre csak találgatás a már idézett blog részéről. Az Android Auto egyfajta plusz rétegként használható a gépkocsik meglévő rendszerén, azaz amikor a tulajdonos nem csatlakoztatja a mobilját, akkor a Hyundai eredeti rendszere látja el a feladatokat.

Ebből következik, hogy a Google szoftvere csak akkor kelthető életre, ha egy Lollipop rendszerű mobil USB-kábellel a fedélzeti számítógéphez csatlakozik, és az által nyújtott funkciók is csak abban az esetben kelnek életre, ha a telefon csatlakozik egy mobilnet hálózathoz. Ha mindezek a feltételek megvannak, akkor az androidos telefon olyan funkciói érhetők el az autó 8 colos kijelzőjén, mint a hang alapú keresés, a navigáció, zenelejátszás és alkalmazások futtatása.
A másik nagy rivális, az Apple is rendelkezik hasonló rendszerrel: a CarPlay szintén a fedélzeti számítógépre ráépülve biztosítja az iOS egyes funkcióit. Az Apple rendszere lépéshátrányba került ugyan, de a korábbi nyilatkozatok szerint maga a Hyundai, de több más autógyártó (Volvo, Mazda, Fiat, stb.) is támogatni fogja a CarPlay-t, azaz az autók tulajdonosai maguk dönthetik majd el, hogy melyik lesz az autójuk preferált mobilos „oprendszere”.
Nagy a tét az autók körül
Az autók felokosítása valószínűleg csak az első lépés lesz abba az irányba, hogy az úton lévő felhasználók is minél több szállal kötődjenek a Google-hoz és közben adatokat szolgáltassanak magukról, illetve az autójukról. A Reuters korábbi értesülése szerint sokkal komplexebb megoldás várható a vállalattól nagyjából egy éven belül.
A magukat megnevezni nem kívánó források azt állítják, hogy az Android (Auto) következő verziója már képes lesz mobil csatlakoztatása nélkül is kiszolgálni a járműveket. Ez lényegében azt jelenti, hogy az Android lehetne az autók operációs rendszere is, amiből következik, hogy a közlekedés közben létrejövő információ tömeg is a Google rendelkezésére állna. Ahogy a sofőr reggel beszáll az autójába és elindul, a fedélzeti rendszerek folyamatosan segítenék a célba érést anélkül, hogy a mobilt valahova csatlakoztatni kellene.
Egy gyakran mozgó autó valóságos adatbánya a Google számára, és akkor az ott elhelyezett kamerák, érzékelők, elektronikai rendszerek kihasználásáról még nem is beszéltünk. A terv jól hangzik, a piaci elemzők azonban attól tartanak, hogy egy év alatt még a Google sem lesz képes az Androidot olyan szintre hozni, hogy az egy teljes autót képes legyen vezérelni. A másik problémás területet maguk az autógyártók képezhetik, akik nem szívesen engedik a járműveik közelébe az ilyen jellegű szoftvereket.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?