Az USA-ban újabb évekre eltolnák a fedélzeti mobiltelefonálás lehetőségét. Nemmel szavaztak rá a pilóták, az utaskísérők, de még a sokat utazó üzletemberek is. Akkor ki akar itt mobilozni?

Véget vetne a Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC) elnöke annak a még 2013-ban kezdeményezett szabálymódosításnak, ami engedélyezné a mobiltelefonálást az amerikai légitársaságok járatain. Az új amerikai adminisztrációval kinevezett Ajit Varadaraj Pai a hét elején közleményben jelentette be, hogy megteszi a szükséges lépéseket az ügy lezárása érdekében, bár ehhez meg kell még nyernie a két másik bizottsági tag jóváhagyását is.

Már vannak speciális fedélzeti bázisállomások

A szabálymódosítást még a korábbi elnök Tom Wheeler kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy időközben elhárultak a technikai akadályok a fedélzeti mobiltelefonálás elől. A mobilhívásokat 1991-től tiltották arra hivatkozva, hogy a hívás üzemmódra kapcsolt készülékek zavarhatják a repülőgépek navigációs rendszereit. A ma használatos fedélzeti készülékeknél viszont állítólag már nem fenyeget ilyen veszély. A fedélzeti hívásokat, a fel- és leszállás idejét kivéve az utasok nem a hagyományos földi adótornyok, hanem a gépeken elhelyezett speciális bázisállomások segítségével vehetnék igénybe. A szabályozás azonban a légitársaságok döntésétől tenné függővé a fedélzeti mobilhívások engedélyezését. 

Az amerikai közlekedési minisztérium is beleszólhat még a történetbe, decemberben be is jelentette, hogy vizsgálja a wifi alapú fedélzeti mobilhívások engedélyezését, de azt is fontolóra veszi, hogy betilt mindenféle hanghívást az összes amerikai járaton. (Az FCC-nek csak a technikai feltételek meglétét kell igazolnia, a szaktárcának viszont már a személyzet és az utasok érdekeit is figyelembe kell vennie.) Ha el is törlik a hanghívások lehetőségét, a szöveges üzenetek és az internetezés használata továbbra is engedélyezett marad.

Zavarja a többi utas nyugalmát

Azt gondolhatnánk, hogy a tiltásnak leginkább a repülőgépek személyzete örülne és a legkevésbé az utasok, de ez mégsem így van. Ezúttal úgy tűnik, az összes érintett egy oldalon áll, legalábbis a legutóbbi közvéleménykutatások ezt igazolják.    

A The Economist egyik cikkében kétféle felmérést is idéz ezzel kapcsolatban. A közlekedési minisztérium az év elején véleményeztette az amerikaiakat a kérdésben, és a válaszadók többsége a tiltást támogatta, mondván a szűk térben bonyolított hívások zavarnák az utasok nyugalmát.

Az évente sok tízezer mérföldet maguk mögött tudó üzletembereket pedig az üzleti utazások világszervezete (Global Business Travel Associaton) szondáztatta meg, és ott is egyértelmű lett azoknak a fölénye, akik nemmel szavaztak. A szövetség februárban még levelet is küldött a közlekedési tárca új vezetőjének, Elaine Chaónak, amelyben kijelenti: még azt sem tartják jó megoldásnak, hogy a telefonálni szándékozóknak külön sorokat alakítanak ki a járatokon.

Aggódtak a hívásengedélyezés miatt a halláskárosodással foglalkozó amerikai szakemberek is. Felhívták rá a figyelmet, hogy a repülőgépeken belüli zajszint 85 és 100 decibel között van, ami megfelel egy motoros fűnyíró által keltett zajnak.  Ilyen körülmények között a hívónak az átlagosnál hangosabbra kell állítania a készülékét és maga is hangosabban kell, hogy beszéljen a készülékbe, ami még jobban zavarná a többi utast.   

Mit gondolnak erről Európában?

Egy szó mint száz, a téma az USA-ban várhatóan hamarosan lekerül a napirendről. De mi a helyzet Európában? Legutóbb három éve volt annak, hogy bejárta az európai sajtót a hír, hamarosan korlátlanul mobilozhatunk az európai légitársaságok járatain. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) ugyanis úgy határozott, tovább enyhít az elektronikus készülékekkel kapcsolatos szabályozáson, így az okostelefonokat és tableteket szabadon lehet használni repülés közben is. Hozzátette ugyanakkor, hogy a végső döntés itt is a légitársaságoké, engedélyezik-e a járataikon a szabad telefonálást.

Az ügynökség honlapján továbbra is ott szerepel ez a lehetőség, de a légitársaságok nem igazán nyitottak rá, sőt a technikai fiaskót szenvedett Samsung Note 7-et csak teljesen kikapcsolt állapotban lehet(ett) felvinni a gépekre. Legutóbb pedig terrorfenyegetettségtől félve egyes járatokon teljes egészében tiltott lett az elektronikai eszközök fedélzetre vitele.

Persze az is lehet, hogy az egész ügy sok hűhó a semmiért, mert elképzelhető, hogy egy európai közvéleménykutatásban ugyanúgy elvérezne a szabad fedélzeti mobilhívások ötlete.    

Mobilitás

Afrikában és a Közel-Keleten kapcsolt le online bűnözőket az Interpol

A több hónapon át tartó egyedülálló akciósorozat végül többek között több mint 200 gyanúsított letartóztatását és 53 online bűncselekmények végrehajtására használt szerver lefoglalását eredményezte.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.