Kevesen XP-znek már vállalati környezetben, de ez nem csökkenti az operációs rendszer jelentette kockázatokat. Anyagilag sem feltétlenül kifizetődő.

Biztonsági vezetők első számú szabálya, hogy nem lehet egy szervezetben elavult, frissítetlen rendszer. Persze más az elmélet, és más a gyakorlat – ahogy azt ismét, sokadjára erősített meg a Duo Security egy friss tanulmánya (a teljes tanulmány pdf-ben innen tölthető le), melyben kifejezetten a Microsoftra kihegyezve elemezték azokat a telematikai adatokat, melyeket ügyfelei rendszereiből gyűjtöttek.

Kevés van belőle, de annál veszélyesebb

Globálisan egy-egy százalék a Widows XP és a Vista részesedése a vállalati környezetben futó Windowsok között. A felmérés persze nem reprezentatív, hiszen a felmérés csak a Duo Security ügyfeleitől begyűjtött információkon alapul, de a trendet egy ilyen felmérés is jól mutatja.

De mi a gond itt, hiszen a két rendszer aránya akár elhanyagolhatónak tűnhet. Szakértők már az XP támogatási ciklusának vége előtt is arra hívták fel a figyelmet, hogy a támogatás nélküli Windows XP újabb támadási felület ad az aktuális, még támogatott rendszereknek. A reverse engineering, azaz a visszafejtésre alapozó sérülékenységkutatások révén ugyanis olyan sebeszhetőségeket lehet felfedezni, amit például a Windows 7-ben javítottak, de a Windows XP-ben is kihasználható. És ha egy rendszerben van egy ilyen védtelen XP, azon keresztül akár kiterjedtebb támadásokat is lehet indítani.
 

Duo Security Windows-biztonság
Create bar charts

Ezért is fontos lenne az XP-k mielőbbi leváltása, vagy ha nem megy, akkor a megfelelő izoláció. A Duo elemzése szerint egyébként ma már a Windows 7 is sok szempontból elavultnak tekinthető. Bár a Microsoft rendszeresen ad ki hozzá biztonsági javításokat, védelmi képességei elmaradnak a Windows 10-é mögött. Egyelőre azonban a vállalati környezetben futó Windowsok derékhadát a 7-esek adják (65 százalék, lásd a fenti grafikont), a Windows 10 részesedése pedig körülbelül 24 százalék. (A StatCounter októberben egyébként az összes operációs rendszer között több mint 24 százalékot mért a Windows 10-nek.

Egyik probléma hozza magával a másikat

Mint arra összefoglalójában a Biztonságportál, az XP nem csak a javítatlan sebezhetőségei és az elavult védelmi megoldásai miatt veszélyes. Egy ilyen védtelen operációs rendszer kockázatok láncolatát indikálja. Ott van például az, hogy az XP-s gépek több mint felén még az Internet Explorer 8-at használják, mivel lehetőségük sincs frissítésre. A 8-as IE viszont biztonsági szempontból nem igazán nevezhető korszerűnek.

A böngésző pedig hozza magával a hozzá kapcsolódó egyéb alkalmazások, kiegészítők veszélyforrásait. Hogy csak a két legismertebbet említsük: a Flash és a Java. Jól mutatja ezt a problémát, hogy míg a Chrome-ok 89 százalékán naprakész Flash Player fut, addig ez mindössze az Internet Explorerek 38 százalékára igaz.
 

Duo Security XP-IE
Create column charts

A Duo szerint ennek legtöbbször nem is valamiféle hanyagság az oka, hanem az, hogy a vállalatok olyan alkalmazásokat használnak, melyek csak az elavult IE-verzióval képesek együttműködni. Ilyenkor a vállalat mérlegel, és sokszor arra jut, hogy a váltás jóval többe kerülne, mint egy esetleges biztonsági incidens okozta kár.

A kompatibilitás nagy úr

Persze nem csak a régi webes alkalmazásokkal lehet probléma. A tanulmány szerint a váltás akadálya gyakran az öregedő hardverpark is, amely nem felel meg teljes mértékben az újabb operációs rendszereknek, alkalmazásoknak. És persze ott van az is, hogy egy migráció a legtöbbször meglehetősen erőforrás-igényes feladat, különösen egy nagyobb szervezetnél.

Azzal kevesen számolnak, hogy a régi rendszerek is generálnak plusz költségeket. Ha ugyanis nincs lehetőség az újabb-korszerűbb rendszerekre váltani – bár nyilván ez a legjobb megoldás –, többet kell költeni a védelemre, meg kell erősíteni a patch menedzsment folyamatokat. Arra is külön kell figyelni, hogy le legyen tiltva a Flash Player és a Java, ha nincs rájuk szükség.

Biztonság

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.