Új fegyvert kapnak a hirdetők a vásárlókért folyó küzdelemben. A Google videomegosztóján mostantól teljesen körbeforgatható reklámok is futhatnak.
Hirdetés
 

A YouTube-ra néhány héttel ezelőtt kezdtek megérkezni az úgynevezett 360 fokos videók. Ezeknél a felvételeknél a felhasználó egér segítségével vagy akár a mobilja megdöntésével teljesen körbenézhet a kisfilmben, azaz tetszőlegesen választhatja meg, hogy a körkörösen felvett videót milyen perspektívából szeretné megnézni. A Google nem sokat vacakolt, és ezt a lehetőséget máris beépítette hirdetési rendszerébe.

Kacsalábon forgó hirdetések

A reklámozóknak természetesen mindig fontos, hogy valamilyen módon kitűnjenek a versenytársak, illetve a többi hirdető anyaga közül. Kezdetben tehát borítékolhatóan lesz érdeklődés a 360 fokos megjelenésre. A filmet speciális kamerákkal lehet rögzíteni, amelyek vagy egy állványon sorban egymás mellett rögzítik a jelenetet, vagy annyira nagy a látószögük, hogy kifejezetten ilyen jellegű felvételekre fejlesztették.

A megjelenések már csak azért is biztosak, mert amint lehetőség volt ilyen felvételeket készíteni, a nagyobb cégek azonnal elkezdtek kísérletezni vele saját csatornájukon. Ezekre láthatunk példát a Coca-Cola vagy a Nike videójában, utóbbiban ráadásul még egy kis csavar is van. De nem csak a cégek próbálkoznak újat mutatni, hiszen az izlandi popsztár, Björk is előállt egy körbeforgatható klippel. Sőt, már megvan az első éles hirdetés is, az alábbi videót egy amerikai sörgyártó készíttette.

Egyelőre a funkció számítógépen Chrome alatt, mobilon a YouTube iOS-re és Androidra készített appjával érhető el. Az erre alkalmas készülékeken még csak a képernyőhöz sem kell érni, elég a mobilt a megfelelő irányba dönteni, hogy változzon a perspektíva.

Állítva is menni fog

Nem a reklámokhoz, de a nézethez mindenképpen köze van a YouTube másik újdonságának is. A felhasználók mindennapi videózását teszi elviselhetőbbé az az apró módosítás, hogy a vertikálisan, azaz álló tájolással felvett videók esetében nem kell egy lekicsinyített mezőt bámulni miközben a videó szélén két sötét csík veszi el a képernyő nagy részét. A mobilok képernyőjén tehát teljes nézetnél nem vált át a megjelenítés horizontálisba, hanem az egész kijelzőn a tényleges felvétel látszik. A funkció egyelőre csak az androidos app hamarosan elérhető 10.28-as változatától lesz használható.

Forrás: AndroidPolice

Közösség & HR

Megúszta a CrowdStrike a részvényesek támadását

A másfél éve egy hiba miatt a fél világot megfektető biztonsági céget a tulajdonosok egy csoportja azért perelte be, mert szerintük a menedzsment megtévesztette őket. Egy szövetségi bíró első körben a vállalatnak adott igazat.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.