A csúcskategória után végre a szélesebb rétegeknek szánt lapkákról is lehullt a lepel. Kezdhet félni az Intel?

Nemrég jelentette be az AMD legújabb, Ryzen nevű processzorait, melyekkel végre visszatérhetett a verseny az otthoni és a szerverekbe szánt CPU-k piacára. Elsőként három, nyolcmagos lapkáról rántotta le a leplet a chipgyártó, melyek mind meggyőző teljesítmény/fogyasztási mutatókkal rendelkeznek. Annyira, hogy az Intel alig pár nappal később nem hivatalosan már árcsökkentésbe is kezdett asztali processzorainál.

Akad processzor 50 ezer forint alatt

Noha a csúcskategória visszahódítása kétségtelenül jelentős lépés volt az AMD-től, a felhasználók többsége számára a 100 ezer forintnál többe kerülő processzorok nem csupán túlságosan drágák, de feleslegesen nagy teljesítményűek is. Az átlagos PC-rajongó sokkal szívesebben költ ennél valamivel kevesebbet a központi vezérlőegységre, nekik kedveznek a gyártó elérhetőbb árú, most napvilágot látott modelljei.

A Ryzen 5 sorozat hivatalos debütálására ugyan április 11-éig várni kell, de a vállalat már most elkezdte felkorbácsolni az érdeklődést. A Ryzen 5 modellek a Ryzen 7 és a Ryzen 3 közé ékelődnek be; utóbbiak lesznek egyébként az igazán budget kategóriás, kifejezetten költségérzékeny réteget célzó vásárlóknak szánt processzorok. Ezek megjelenésre azonban sajnos az év második feléig kell várnunk.

Visszatérve a középkategóriára: négy lapka részletei váltak elérhetővé, melyek 169-249 dolláros (átszámítva 48-70 ezer forint közötti) áron kerülnek majd forgalomba. A gyártó állítása szerint felveszik a versenyt a hasonló árkategóriába tartozó Core i5 processzorokkal, sőt, teljesítmény tekintetében túl is szárnyalják azokat. Érdekességük, hogy szorzózár-mentesek, vagyis bárki számára lehetőséget kínálnak túlhajtásra.

 

 
AMD Ryzen 5 modellek
Create your own infographics

 

Mit akar a játékkedvelő PC-tulajdonos?

Noha az AMD most ismertté vált processzorai négy- és hatmagos kialakításúak, napjaink gamerjeinek többsége nem vagy éppen csak eléri ezt a szintet. A Valve Steam boltjának februári statisztikái szerint az összes, szolgáltatásban regisztrált felhasználói számítógépnek csupán 48 százaléka rendelkezik olyan CPU-val, amiben négy processzormag lapul, és további 46 százalékban mindössze két mag teljesít szolgálatot.

Ennek okai persze összetettek, a sokmagos feldolgozás tekintetében többnyire még mindig optimalizálatlan szoftverek, a magas ár és fogyasztás egyaránt döntő tényező a vásárláskor. Utóbbi kettő szempontban remélhetőleg az új Ryzen lapkákkal változás áll be, és minél több felhasználónál lesz 4-6-8 magos processzor, annál valószínűbb, hogy párhuzamos végrehajtásra jobban optimalizált szoftvereket kapunk.

A Ryzen 7 fogadtatása kapcsán egyébként nagyon pozitívan nyilatkozott az AMD. Számítottak arra, hogy a lapkák jó paraméterei miatt nagy lesz az érdeklődés, de akkora mértékű igényről álmodni sem mertek, mint amivel a fogyasztók fordultak a gyártó új termékei felé. Kíváncsian várjuk, mennyire ugrik majd rá a mostani termékekre a PC-k mellett még mindig kitartó közösség.

Konzumer tech

Így néz ki egymás mellett az amerikai és a kínai polip

A Tencent online szolgáltatásai a felhasználók számát tekintve még elmaradnak a különféle facebookos platformoktól, a vállalat azonban majdnem annyi bevételt és nyereséget termel, mint az amerikai versenytárs.
 
Hirdetés

Itt a Yelon! Szexedukációs weboldal és alkalmazás kamaszoknak

Elindult a Telenor támogatásával a Yelon szexedukációs okostelefon-alkalmazás és weboldal, ami a 10–18 éves fiatalok testképével, kapcsolataival, szexualitásával összefüggő kérdéseire igyekszik tényszerű válaszokat adni.

Virtualizációval teszik még hatékonyabbá az informatikai környezetet a szoftveresen meghatározott adatközpontok. Alacsonyabb költségek, magasabb színvonalú IT – egyre többen fordulnak az SDDC technológia felé.

a melléklet támogatója az ArubaCloud

Hirdetés

Pénztárcakímélő zöld adatközpont: Global Cloud Data Center

Az Aruba Cloud is a megújuló energiára voksolt. Legújabb, Milánó mellett felépített adatközpontja az eddigi legnagyobb – és egyben a legzöldebb. De miben is más, mint a többi?

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.