Az első két modellt az LG gyártja, és február eleji bemutatkozásukat követően a barcelonai MWC-n lehet majd összetapogatni őket.

A Google és az LG a Nexus telefonok mintájára az okosórák területén is összebútorozik. A dél-koreai gyártó hozza majd ki a legelső, Android Wear 2.0 rendszert futtató termékeket LG Watch Sport (balra) és LG Watch Style néven. Az új eszközök a tervek szerint február 9-én, az androidos platform hivatalos bejelentésekor mutatkoznak be, és következő napon már meg is lehet majd vásárolni őket, első lépésben csak az Egyesült Államokban.

A kövérebb többet tud

A közös projektet már tavaly nyáron megszellőztette az Android Police oldal, és úgy tűnik, hogy az akkori pletykák tulajdonképpen helytállónak bizonyultak az új okosórákkal kapcsolatban. indkét eszköz kerek, műanyag OLED kijelzővel érkezik, titán és sötétkék, illetve ezüst és arany-rózsaszín változatban. A komolyabb Watch Sport 14,2 milliméter, a könnyebb Watch Style 10,8 milliméter vastagságú, de nem ez köztük a legnagyobb különbség.

A Sport modell nagyobb, 1,38 hüvelykes és 480×480 felbontású kijelzőt volnultat fel, szemben a Style 1,2 hüvelykes, 360×360-as képernyőjével. Bár mindkét modell 4 gigabájtos belső tárhellyel rendelkezik, az előbbi 768 MB RAM-mal, az utóbbi csak 512 MB-os memóriával érkezik. A Watch Sportba akkumulátorból is egy tekintélyesebb, 430 mAh teljesítményű kerül, míg a vékonyabb Watch Style-ba egy 240 mAh energiatároló fért bele.

Osztják az új rendszert

Bár mindkét okosóra hozza a kötelező wifi- és Bluetooth-képességet, a Sport változat 3G és LTE adatkapcsolatra is képes, illetve GPS és NFC modulokkal is rendelkezik - ez utóbbira az Android Wear 2.0 rendszer Android Pay fizetési szolgáltatásának kihasználásához van szükség. A mindenféle csingilingi (érintőképernyő, digitális navigációs gomb, kézírás-felismerés, csepp- és porálló borítás stb.) mellett mindenképpen említésre méltó a Google Assistant alkalmazás integrációja.

Az Android Wear 2.0 az LG új modelljein értelemszerűen már telepítve lesz, de a korábban gyártott okosórák tulajdonosainak sem kell lemondaniuk róla: a rendszer bejelentését követően egy frissítés formájában olyan eszközökön is elérhetővé válik még az év első felében, amelyek már most is a tulajdonosuk csuklóján díszelegnek. Hogy melyik modellekről lehet szó, ahhoz a hivatalos megjelenés előtt egyelőre csak a The Verge beszámolójában lévő lista ad támpontot.

Konzumer tech

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.