Minden bizonnyal rendkívül nehéz élete lehet a multi cégek képviselőinek, mivel az év 365 napján felelősségteljesen kell nyilatkozniuk, alaposan megválogatott szavakkal adhatnak ki csak sajtóközleményeket, amelyeket még akkor is szívesen szed apró darabokra a nagyközönség, ha csak egy mobilos kiegészítőről szólnak. A cégek április 1-jei aktivitását nézve nem nehéz elképzelni, hogy mennyire várhatják a kreatívok és a termékfejlesztők ezt a napot, amikor végre egy kicsit ők is megőrülhetnek és megoszthatják velünk legújabb agymenéseiket.
Az április 1-jei viccdömping azonban olyan erős ebben az évben is, hogy a kritikát most sem ússzák meg a cégek, hiszen a tréfák közt akadnak kifejezetten fantáziátlanok is, vagy mondjuk úgy, hogy egy kicsit sem viccesek. Ennek ellenére (vagy éppen emiatt) vegyük sorjába, hogy mivel örvendeztettek meg bennünket e jeles napon a világ legbefolyásosabb IT és mobilos cégei.
Pokémon, Emoji, Shelfie
A Google minden évben félelmetes energiával és odaadással csinál magából hülyét ezen a napon, és teszi mindezt úgy, hogy még a legnagyobb állatságról szóló videót is elismeréssel nézi az ember. A vállalat összes fontosabb részlege kiadta a saját áprilisi tréfáját és annyira profi a tálalás, hogy a promóciós anyagokon, videókon nagy eséllyel külön munkacsoportok dolgoznak. Ott van például a Pokémon Challenge, ami a legkidolgozottabb átverés, ami az utóbbi időben született. A Google Maps-be beágyazott Pokémon vadászat valóban működik, ehhez csak frissíteni kell az alkalmazást és az ott megjelenő alternatív (fejere állított) világtérképen keresgélhetjük a Pokémon szörnyeket.
A Chrome csoport is kitett magáért, mivel ők azt találták ki, hogy megalkotják a Translate szolgáltatás Emoji hangulatjelekre fejlesztett verzióját. Sőt, annyira előreszaladtak a tervezésben, hogy rögtön a Chrome mobilos verziójában elérhető a dolog, ahol pár érintéssel lefordítható a kívánt szöveg hangulatjelekké. Hiszen minden bizonnyal erre a lehetőségre várunk évek óta. A Gmail divízió az utóbbi hónapokban durván felkapott selfie témakörre ment rá, és megalkotta a Gmail Shelfie funkciót. Ezzel a levelező rendszer háttereként beállított önarcképek megoszthatóvá válnak, ezért is lett az elnevezés Shelfie: SHareable sELFIE. Értjük, ugye?
Csempés, 41 megapixeles 3310
A Nokia némi nosztalgiázással nyúlt az április 1-jei témakörhöz, és egy olyan ikonikus készüléket vett elő, aminek még eredeti verziója is könnyeket csal az egyszeri és legalább 30 éves felhasználó szemébe. A csak elpusztíthatatlanként aposztrofált 3310 a mai napon fantasztikus átváltozáson ment keresztül és megkapta a finnek 41 megapixeles PureView kameráját és ha már így belelendültek, belepakolták az egész Windows Phone rendszert. A 3 colos, 1280 × 768 képpontos kijelző már ClearDiamond névre hallgat, természetesen érintés vezérelt, de azért a múlt továbbra is kísért a Snake II és a Space Impact játékok, valamint a szigorúan egyszólamú csengőhangok képében.

Míg a Nokia elképzelése a megújult 3310-ről egy percig sem vehető komolyan, a Samsung egy olyan koncepciót mutatott be, ami túlzó volta ellenére pár éven belül akár valóság is lehet. A koreaiak által megálmodott első Hordható Kesztyű (sic!) Samsung Fingers névre hallgat és központi eleme egy hajlítható Emo-LED kijelző. A kesztyű minden egyes centimétere szenzorokkal van tele, a telefonálás éppen hogy csak alapfunkció, és a kézzel bemutatott gesztusokkal vezérelhetjük a hívásokat. Külön kiemelendő az ujjak meghúzása nyomán szellentést hangot kiadó killer alkalmazás (kifejezetten a 10 éven aluli felhasználóknak ajánlva), vagy az emberi hangot, és csettintést felerősítő képesség.
Kajaenergia, holografikus kesztyű
A Sony a mobil eszközök, kamerák, multimédiás készülékek legnagyobb problémájára, a gyorsan lemerülő akkumulátorra keresett és talált megoldást. A Power Food a Voltaic Enzyme nevű különleges anyag segítségével képes az élelmiszerekből energiát kinyerni, így ha lemerül a mobil, vagy a szülinapi buli alatt megadja magát a fényképezőgép, akkor mindössze annyi teendők van, hogy az USB kábel egyik végét jó mélyen belemártjuk a dobos tortába, vagy a hot-dogba, és a nap meg is van mentve.
A HTC a mai nap alkalmából szintén a hordható kütyük területét vette célba és közben igyekezett a nemrégiben bemutatott új One reklámozására is gondot fordítani. A HTC Gluuv egy minden bizonnyal az űrhajózás által megihletett kesztyű, ami még a Beta címkét viseli magán, szóval simán lehet, hogy a végső verzió nem pontosan így fog kinézni. A látványos illusztrációk böngészése közben kicsit nehéz kihámozni, hogy mire is jó a Gluuv, de a holografikus telefonhívás szinte biztos, illetve innovatív funkcióként feltűnik a hüvelykujj felmutatásával történő facebookos lájkolás is.

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?