A karra szerelhető különleges eszköz a jelbeszéd lefordításával segíti a kommunikációt.

A szenzorok, érzékelők, illetve az ezekre épülő hordható eszközök egyre több területen formálják át világunkat. A már hétköznapivá vált órák, fitnesz trackerek mellett a kutatók is egyre többet foglalkoznak ezzel a területtel, aminek kiváló példája a Texas A&M Egyetem fejlesztése alatt álló, a jelbeszéd lefordítására képes eszköze.

Gesztus alapú fordítás

A rendszer leginkább arra a Myo nevű vezérlőre hasonlít, amiről már korábban is beszámoltunk, és ami az alkarra rögzítve, az izmok mozgását fordítja át parancsokra. Az amerikai egyetem orvosbiológiai mérnök karán megépített készülék célja az, hogy a jelbeszéddel kommunikálók karján elhelyezve képes legyen a szavak, kifejezések valós idejű lefordítására, ami nagy segítséget nyújtana azoknak, akik nem ismerik a jelelést.

Ahogy a Myo esetében, az érzékelők itt is az izmok aktivitását, mozgását, elektromos impulzusait figyelve alakítják át a kar mozgásait szavakká. Az eszköz még prototípus szakaszban van ugyan, de már most 40, az amerikai jelbeszédben használt kifejezést képes 96 százalékos biztonsággal felismerni és lefordítani.

Eddig is léteztek hasonló törekvések a probléma megoldására, de ezek általában képalkotáson alapultak, azaz kamerával rögzítették a jeleket, majd próbálták azokat lefordítani. A videó alapú felismerés azonban erőteljesen függ az aktuális fényviszonyoktól, több, személyiségi jogokkal kapcsolatos kérdést is felvet, illetve a kamera miatt a hordozhatósága is limitált.

Van még vele munka

A Texas Instruments partnerségében fejlesztett megoldás minderre választ ad, viszont két területen még sok munkára van szükség. Az egyik probléma az, hogy a jelrendszer egységes ugyan, viszont mindenki egy kicsit eltérő, egyedi módon használja őket, így a rendszernek eleinte tanulnia kell használójától. A másik leküzdendő feladat a miniatürizálás, hiszen a fotók és videók tanúsága szerint ebben a formában még nem alkalmas a hétköznapi viseletre.

Ha elkészül a tervezett, csuklón viselhető méret és forma, akkor a szavak után jön a komplett mondatok felismerésének képessége, végül pedig egy hang átalakító, ami újabb hatalmas lépés lenne a siketek és a hallók között akadályok leküzdésében.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.