Project Scorpio munkanév alatt fut a Microsoft új konzolja, melyről azt állítja a vállalat, hogy közel ötször erősebb lesz elődjénél.

Tegnap jelent meg a Microsoft Xbox Twitter oldalán az a bejegyzés, mely szerint a vállalat játékkonzoljának legújabb változatáról le fog hullani a lepel az E3 játékshow keretei között. A Los Angelesben tartandó esemény június 11-i napján, helyi idő szerint délután kettő órakor kerül sor a bejelentésre.

Pontosabban ezt így direktben nem közölte a Microsoft; a fent látható képről következtethetők ki a részletek. A Project Scorpio kódnév alatt futó fejlesztés bemutatására utaló fotó ugyanaz, ami a tavalyi E3 keynote végén volt látható. Ezen egy ultranagy felbontást (4K) támogató chip látható; ezt a felbontást pedig az Xbox jelenlegi generációja nem támogatja.

 

 

Vehetünk 4K-s televíziót

A Microsoft közlése szerint az idei év negyedik negyedében érkező Project Scorpio egyaránt lesz az Xbox utódja és a valaha készült legerősebb játékkonzol. Az eddig kiderült információk alapján elsősorban nem új játékokkal fogja csábítani megjelenésekor a leendő vevőket a masina, hanem azzal, hogy a régebbi játékokat sokkal nagyobb felbontás mellett lesz képes futtatni. A változatlan játékélmény és a szebb grafika a Microsoft szerint elegendő hívószó lesz arra, hogy az Xboxot kedvelők táborát újbóli vásárlásra csábítsa.

Ugyanakkor nem kispályás az aktuális generáció sem, hiszen az Xbox One 1080p-s, azaz full HD felbontást kínál a játékosok számára. A Project Scorpio azonban – a Microsoft állítása szerint – az elődhöz képest nagyjából 4,5-szer nagyobb teljesítményre lesz képes. Ennek köszönhetően a 4K-s felbontás megjelenítése sem lesz gond; az ígéretek szerint zökkenőmentes, 60 képkocka per másodperc tempójú látványvilággal találkozik majd az, aki az új konzolra szavaz.

Ehhez persze bőven kell számítási kapacitás; de a hivatalos adatok alapján úgy tűnik, ezzel nem lesz probléma. A Microsoft 6 teraflop teljesítményt ígér, 320 GB/s memóriasávszélesség mellett. A jövő játékgépének lelkét adó processzorban 8 mag foglalkozik majd a számítási feladatokkal.

Generáción belüli fejlődés

Úgy tűnik tehát, hogy legalább hardveres fronton véget ér az Xbox foltozgatása. A Microsoft többször is kibővítette Xbox One játékgépét: amint arról írtunk, ez főleg a háttértár területének megnövelését jelentette. Emellett sort kerített egy új kontroller bemutatására is, ami abban hoz újat, hogy került az aljára egy 3,5 mm-es jack csatlakozó. Ezzel megoldhatóvá válik, hogy a játék közben használt headset ide csatlakozzon, amivel sokkal egyszerűbb lesz a hangerővel, mikrofonnal, illetve egyéb audio jellemzőkkel kapcsolatos játékbeállítás.

Konzumer tech

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.