Ami persze lehetetlen. Az idei Pwn2Own-on is több csapat osztozik majd a pénzdíjon.

Amikor 2007-ben először megrendezték, a Pwn2Own kizárólag a Mac OS X-ről szólt. De már a második alkalommal terítékre került a Windows és néhány böngésző is. Idén márciusban sorra kerülő verseny főleg a böngészőkre szakosodott hackereknek kedvez – írta a Biztonságportál.

A szponzorok egyébként összesen több mint félmillió dollárt ajánlottak fel az idei a legsikeresebb versenyzők jutalmazására. A Google Chrome feltöréséért idén 75 ezer dollár, az Internet Explorer 11-ért 65 ezer, a Safariért (OS X Yosemite) 50 ezer, a Firefoxért pedig 30 ezer jár majd. A böngészők mellett fel lehet majd törni többek között az Adobe Readert és az Adobe Flasht is egyenként 60 ezerért.

Az egyes jutalmak némileg szerényebbek, mint tavaly, hiszen akkor még 100 ezer dollár járt a Chrome és az Internet Explorer súlyos sérülékenységeiért, míg a Firefoxot feltörők 50 ezret kaptak. Emellett volt egy 150 ezer dolláros különdíj is, amit az kapott, aki engedélyezett EMET védelem mellett is meg tudta hackelni a Windows 8.1-et és az Internet Explorer 11-et.

Alapszabály, hogy csak azokért a sérülékenységekért jár jutalom, amelyek az alkalmazások aktuálisan legfrissebb verzióinak esetében is kihasználhatók jogosulatlan kódfuttatásra. Mindezt úgy kell megvalósítani, hogy az exploit ne akadjon fent a DEP (Data Execution Prevention), az ASRL (Address Space Layout Randomization) és az alkalmazásokban esetlegesen meglévő sandbox védelmen. A Windows alatt az EMET (Enhanced Mitigation Experience Toolkit) védelmet is meg kell kerülni.

A másik fontos kitétel, hogy a versenyzők nem publikálhatják az általuk felfedezett sebezhetőségek részleteit, hanem minden információt és exploitot át kell adniuk a HP ZDI csapatának, amely hivatalosan is értesíti az érintett fejlesztőket a biztonsági résekről. A részvételi feltételek részleteit és a nevezés menetét egy kattintásnyira találja.

A 2015-ös Pwn2Own versenyt – igazodva a hagyományokhoz – a márciusi CanSecWest konferencia részeként rendezik meg. A pénzdíjakat többek között a HP ZDI (Zero Day Initiative) és a Google Project Zero biztosítja.

Biztonság

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.