Rosszul áll az előrefizetős kártyák adategyeztetése, és még nem startolhat el a Magyar Telekom fapados Flip szolgáltatása, az Invitel pedig bírság helyett inkább kártéríti az ügyfeleit. Július közepén egyeztetnek a 700 Mhz-es frekvenciasávról. Aktuális témák a hírközlési hatóság napirendjén.

A négymillió 2017 előtt vásárolt hazai feltöltőkártyának eddig csak az egyharmadát azonosították be az előfizetők, pedig már csak egy hónap maradt hátra a kötelezően előírt adategyeztetésre – hívta fel a figyelmet Karl Károly, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) főosztályvezetője a szervezet mai tájékoztatóján.

Egy hónap maradt lépni

Aki ezt nem teszi meg a szolgáltatójánál legkésőbb június 30-ig, annak megszűnik az előfizetése. Fontos tudni, hogy még ekkor sincs minden veszve, a határidő lejárta után a kártyák inaktiválódnak, de reaktiválhatók, az viszont szolgáltatófüggő, hogy a rajta lévő egyenleg is visszaállítható-e.

Az adategyeztetés két cégnél online módon is, illetve telefonon vagy személyesen mindenhol megtehető. Az online módot választókat a Telekom és a Telenor is ingyenes hívásperc- vagy adatforgalmi kedvezményekkel díjazza. A Vodafone is tervezi online oldalát, egyelőre emailes feliratkozást fogad az online felület aktiválásáról szóló értesítésekhez.

Pirosat kapott a Flip

Még ennél is nagyobb meglepetést okozó hír, hogy az NMHH ideiglenesen megtiltotta a Magyar Telekomnak a hármas vezetékes szolgáltatást (telefon, internet, tévé) kínáló Flip Otthon csomag használatát, mert annak az internetre vonatkozó része a hatóság szerint a mostani formájában veszélyeztetné a piaci versenyt. (A szolgáltatásról itt írtunk részletesen.) A felfüggesztő intézkedést azzal indokolták, hogy ha bebizonyosodik, hogy a szolgáltató jogsértést követett el, utólag már nem, vagy csak különösen nehezen lehetne visszafordítani a Telekomnak a hatósági eljárás ideje alatt kötött szerződésekkel megszerzett versenyelőnyét.

A hírközlési szabályozások alapján a Telekom mint jelentős piaci erejű (JPE) szolgáltató, ha egy új, a korábbiaktól lényegesen eltérő díjcsomaggal akarja bővíteni a kínálatát, a tervezett szolgáltatást annak bevezetése előtt legalább 30 nappal köteles a hatóság által előzetesen jóváhagyott nagykereskedelmi áron felajánlani az adott területen hálózattal nem rendelkező szolgáltatóknak is, hogy azok versenyezni tudjanak a Telekom szolgáltatásával. A hatóság tájékoztatása szerint a Telekom felfüggesztette a Flip Otthon értékesítését, ezzel egy időben bevezette a Flip Otthon+ nevű díjcsomagját, ennek a szabályosságát is vizsgálják majd.

Az üggyel kapcsolatban a Telekom sajtóközleményt adott ki, amelyből az derül ki, hogy a cég szerint a márka piaci bevezetése, szolgáltatása és árazása mindenben megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági döntéseknek. Az NMHH múlt pénteki megkeresése nyomán a vállalat május 29-ével módosította a Flip márkára vonatkozó általános szerződési feltételeket. A Telekom álláspontja szerint ez csak technikai jellegű volt, és a Magyar Telekomra vonatkozó nagykereskedelmi-szabályozási feltételeknek való megfelelés kifejezett megjelenítését szolgálta, így az előfizetők számára semmilyen lényegi változással nem jár. A Flip Otthon díjcsomag helyett az új ügyfelek a Flip Otthon+ díjcsomagra fizethetnek elő. A már szerződéssel rendelkező ügyfelek szerződését módosították a Flip Otthon+ díjcsomagra.

Az Invitel sem úszta meg

Egy másik szolgáltatót is a szőnyeg szélére állított a hatóság. Az NMHH és az Invitel között május 31-én született megállapodásban a budaörsi székhelyű szolgáltató vállalta, hogy összesen 127,3 millió forintot ír jóvá azoknak a vezetékes telefont használó ügyfeleinek, akik ilyen szolgáltatást 2015-ben is igénybe vettek, és akiknél tiltott módon emelt árat a cég.

A szerződés azt a hatósági felügyeleti eljárást zárja le, amelyet az NMHH a céggel kapcsolatban a kötelező adatszolgáltatás alapján ez év januárjában indított. Az Invitel (ugyancsak JPE szolgáltatóként) az adott évben nem alkalmazhatott volna inflációt meghaladó díjemelést a vezetékes telefonra vonatkozó előfizetési díjakra. Abban az évben a cég a KSH által mért, 0 százalékos fogyasztói árindexhez képest mégis 1,38 százalékponttal drágította a szolgáltatást. Az így elért többletbevételt a mostani megállapodás szerint a szolgáltató visszafizeti az érintett előfizetőknek. Megtudtuk azt is, hogy egyedül a cégtől időközben eltávozott ügyfelek nem kapják meg az előfizetőnként nagyjából ezer forintos jóváírást. Az Invitel vállalta továbbá, hogy a vezetékes telefonra vonatkozó előfizetési díjait csak a szerződésben előre meghatározott arányban – legfeljebb az idei fogyasztói árindex 1,38 százalékponttal csökkentett mértékével – emeli.

Formálódik az 5G

A mai tájékoztatón szó esett a vezeték nélküli hálózatok 5G-irányú fejlesztéseihez kapcsolódó frekvenciatervekről, köztük is a leginkább várt 700 MHz-es sáv használatának az átalakításáról. Jelenleg még földfelszíni TV műsorszórás folyik ebben a sávban, ezt a szolgáltatást országosan az Antenna Hungária (AH) Zrt. nyújtja, illetve néhány helyi televízió is ezt a sávot használja. A témáról alig néhány hete tájékoztatta részletesen lapunkat Vári Péter főigazgatóhelyettes. Az akkor kapott információkhoz képest új hír, hogy a frekvenciasáv átalakítására vonatkozó nemzeti ütemterv elkészítését segítő szolgáltatói konzultációra július közepén kerül sor.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.