Az egykor igen népszerű böngésző folyamatosan veszít kedveltségéből. A Mozilla gyorsabbá és biztonságosabbá is tenné a leszálló ágba került Tűzrókát. Nem csoda, hiszen bevételük zöme származik belőle.

A kétezres évek közepén a Mozilla fejlesztette Firefox rázta fel a böngészőpiacot, az elsőségébe belepihent Microsoft szinte teljesen figyelmen kívül hagyta a felhasználók igényeit, így az Internet Explorernek nekiugró nyílt forrású browser viszonylag könnyedén érhette el kezdeti sikereit. Ez az aranykor azonban nem tartott, nem tarthatott örökké; a nyílt forrású világból érkezett veszélyes kihívója, a Google Chrome személyében.

A Mozilla alkalmazásával szemben a kezdetek óta megfogalmazott problémák – például a túlságosan nagy memóriaéhség – vezettek oda, hogy az asztali számítógépen területén a könnyűsúlyú Chrome elkezdhette kannibalizálni két nagy riválisa felhasználói táborát. A kegyelemdöfést azonban a Google böngészőjének mobil eszközökre való megjelenése szúrta a Firefoxba. A trend folyamatosnak látszik: a piackutató StatCounter szerint az elmúlt két évben több százalékponttal esett vissza a részesedése.

 

 

 

Forrás: StatCounter Global Stats - Browser Market Share

Szervót kap a Firefox

Nem hagyja azonban szépen csendben elmúlni gyermekét a Mozilla, nemrég be is jelentette, hogy hosszú távú tervei szerint ismét népszerűvé kívánja tenni a szoftvert. Ennek részeként átalakítja a böngésző forráskódját, így az olyan összetettebb oldalak is gyorsabban töltődhetnek be, mint a Facebook. Emellett a biztonságot is fokozni kívánja a fejlesztő.

Lássuk kicsit részletesebben, mire is gondolt a Mozilla! Lépésről lépésre haladva újítja meg termékét, aminek első eredményét a Firefox 48 augusztusban debütáló kiadásában kapják meg a felhasználók. Ez a revitalizálási projekt egyébként az igen beszédes Servo nevet kapta.

Az új böngészőkomponenst az alapítvány saját fejlesztésű programozói nyelvével – Rust – készítik. Ez a modul a böngésző audió- és videós tartalmak életre keltéséért felel. Dace Herman, a Mozilla Research stratégiáért felelős igazgatója elárulta, hogy a megújuló komponens ugyanolyan gyorsan fog futni, mint C++ nyelven írt elődje, de várhatóan sokkal ellenállóbb lesz a biztonsági sebezhetőségeket okozó memóriaproblémákkal szemben.

A Rustra alapuló modulok egyre nagyobb részt tesznek majd ki a jövőben a Firefox elemei közül, ismertette stratégiáját a nyílt forrásra alapozó fejlesztőszervezet. Azok számára, akik nem csak olvasni akarnak az újdonságról, hanem próbára is szeretnék tenni, elérhető a Servo-alapú böngésző. A Mozilla ugyanakkor fokozott óvatosságot javasol használatával, mert olyan mértékben nincsen még kitesztelve, ami lehetővé tenné a kritikus feladatok – például online bankolás – megbízható, hibamentes futtatásának garantálását.

Programnyelvek evolúciója

Noha új fejlesztői környezetek létrehozása meglehetősen népszerű programozással foglalkozó cégek között, egy-egy új nyelv széles körben való elterjesztése sokkal keményebb dió, mint egy rá alapuló alkalmazás sikeressé tétele. Hiába van ott a Sun Microsystems által létrehozott Java – ami felett ma az Oracle bábáskodik -, ha egy-egy ilyen sikertörténetre tucatnyi balul elsült projekt – Sun Fortress, Google Dart stb. – jut.

Ennek köszönhetően a programozási nyelvek lecserélődése sokkal lassabb tempóban történik a technológiai ipar egyéb területein tapasztalható változásokhoz képest. A Rust a C és a C++ kiváltására hivatott, ám utóbbiak már évtizedes múlttal rendelkeznek és mélyen beágyazottak, széles körben elfogadottak az iparág szereplői között.

Biztonság

Csoda történt! Nyereséges lett egy MI-fejlesztő

Vagy legalábbis lesz a most futó negyedévben, ha hinni lehet az Anthropic befektetők elkápráztatását célzó bemutatójának. A folyamatos profitabilitás azonban középtávon még náluk sem reális.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.