Öt év múlva globálisan közel háromszor annyi pénzt költenek az épületek okosítására, mint tavaly.
Hirdetés
 

A többek között a hűtési, fűtési rendszereket, szellőztetést, áramfogyasztást felügyelő, optimalizáló intelligens rendszerek már egy ideje "köztünk élnek", de az IDC piackutató legfrissebb jelentése szerint a technológia és a szabályozói környezet most tart ott, hogy valódi robbanás következzen be.

Az elrugaszkodás éve

Az amerikai kutatócég szerint tavaly körülbelül 6,3 milliárd dollárt költöttek világszinten olyan megoldásokra, amelyek az épületek üzemeltetését teszik gazdaságosabbá, biztonságosabbá, kezelhetőbbé. Az okostelefonok mintájára okosépületeknek is hívott intelligens létesítményekben rejlő potenciált jól jelzi, hogy az IDC becslése szerint 2019-re ez a szegmens már 17,4 milliárd dolláros üzletet képviselhet.

Az átlagosan éves szinten több mint 22 százalékos növekedést elsősorban Észak-Amerikától, Nyugat-Európától és a gyorsan fejlődő ázsiai térségektől várják. Ez azonban egyelőre csak egy előrejelzés, amelyet érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen a korábbi években is jósoltak már nagy fellendülést ezen a területen, de különböző okok miatt az elterjedés nem érte el a remélt nagyságrendet.

Itt az idő

A szakértők szerint azonban most már tényleg itt a hódítás ideje. Ezt egyrészt arra alapozzák, hogy a potenciális felhasználók egyre inkább tudatában vannak ezeknek a lehetőségeknek, és az ezekből származó előnyöknek. Egy szintén IDC-s felmérés szerint a nagyvállalatok 90 százalékánál várható ilyen irányú beruházás, amennyiben a befektetésben rejlő előnyök felmérésére létrejön egy széles körben elismert és szabványosított rendszer.

Szintén segítheti az adaptációt, hogy egyre több, a már meglévő, üzemelő projektek tapasztalatait összegező esettanulmány készül. Mint ahogy a gyártók közötti verseny által kikényszerített árcsökkenés és a technológia általános fejlődése is a pozitív tényezők között szerepel.

Az elmúlt évek gazdasági nehézségei után egyes régiókban már most is erős növekedés mutatkozik, de várhatóan máshol is sikerül kimászni a 2008-as válság által kreált gödörből. Az új beruházásoknál viszont továbbra is kulcskérdés lesz az épületek hatékony, takarékos üzemeltetése. Ebben pedig nagy szerepet vállalhatnak az intelligens megoldások.

Nem csak az energiáról szól

Bár a korábban létesített okosépületek többségénél elsősorban a fűtés, az áramellátás, a légkondicionálás szabályozását igyekeztek automatizált rendszerekkel a lehető leghatékonyabbá tenni, ma már ennél jóval több mindent foglal magába az intelligens épület koncepciója.

A néhány év alatt megháromszorozódó piacméret mögött meghúzódik a kamera- és beléptető rendszerek fejlődése, a világítástechnika területén elérhető automatizáció, a mobil eszközök elterjedése és még számtalan egyéb kiaknázható lehetőség.

Az IDC szerint az elkövetkező években még nem a végfelhasználók jelentik majd az igazi vásárlóközönséget az intelligens épületeknél. Részben a méretgazdaságosságból fakadó előnyök miatt, részben a sok helyen már most is érvényben lévő környezetvédelmi előírások következtében ezek a beruházások várhatóan állami intézményekben és nagyvállalatok telephelyein szaporodhatnak el.

Cloud & big data

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.