Az internetes biztonság megerősítésére javaslatot nyújtott be tegnap az Európai Bizottság. A testület egyebek mellett egy uniós kiberbiztonsági ügynökség létrehozását és közös tanúsítási rendszer elfogadását indítványozta.

Javaslat született a több mint tíz éve működő  Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) továbbfejlesztésére. A 2004-ben ideiglenesen létrehozott európai uniós hálózat- és információbiztonsági ügynökség eddigi költségvetését megdupláznák, szakértői gárdáját és feladatkörét is kiterjesztenék.

Túl sok a baj

Az erről szóló dokumentumot kedden fogadta el az Európai Bizottság (EB). Az internet biztonságának megerősítésére a szervezet szerint azért van szükség, mert például tavaly naponta több mint négyezer zsarolóvírusos támadás történt, az uniós vállalkozások 80 százaléka pedig már legalább egyszer szembesült kiberbiztonsági eseménnyel, ráadásul egyre gyakrabban alkalmaznak állami szereplők számítógépes eszközöket geopolitikai céljaik elérésére. (Az MTI tudósítása ugyan nem tér ki rá, de ez utóbbi mögött egyértelműen az orosz aktivitás feletti aggodalom rajzolódik ki.)

A felvázolt elképzelés alapján az ENISA-t leváltó Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség állandó megbízatást kap ahhoz, hogy segítse a tagállamokat a kibertámadások megelőzésében és az azokra való reagálásban. Javítani fogja az Unió felkészültségét azáltal, hogy évente megszervezi a páneurópai kiberbiztonsági gyakorlatokat, és információmegosztási és analitikai központok létrehozása útján biztosítja a fenyegetettséggel összefüggő információk és tudás eredményesebb megosztását. Hozzájárul a hálózati és információs rendszerek biztonságáról szóló irányelv végrehajtásához, amelynek értelmében súlyos incidensek esetén bejelentést kell tennie a nemzeti hatóságok felé.

Őrködünk és tanúsítunk

A felpumpált kibervédelmi szervezet feladata lenne a "termékek és szolgáltatások számítástechnikai szempontból való biztonságosságának garantálása érdekében előterjesztett uniós tanúsítási keretrendszer kialakítása és végrehajtása" is. Az elképzelés szerint az uniós élelmiszerbiztonsági jelölésekhez hasonlatosan készülnének európai kiberbiztonsági tanúsítványok, amelyek garantálják a különböző internetre csatlakozó eszközök milliárdjainak megbízhatóságát. Ezeket a kiberbiztonsági tanúsítványokat minden tagállamban elismerik majd, ami csökkenti a vállalkozásokra háruló adminisztratív terheket és költségeket.

Andrus Ansip, a digitális egységes piacért felelős uniós biztos tegnap arról beszélt, hogy egyetlen ország sem képes egyedül felvenni a harcot a kiberbiztonsági kihívásokkal. Reményét fejezte ki, hogy a fenti kezdeményezések megerősítik az együttműködést, ami szükséges ahhoz, hogy az uniós országok képesek legyenek közös fellépéssel megválaszolni e kihívásokat.

A kedden formába öntött tervezet azonban még nem végleges. A bizottság javaslatait az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell még hagynia.

Már rég nem játék

A kibervédelem fontosságának felismerését mutatja az is, hogy alig néhány nappal ezelőtt az uniós tagállamok védelmi miniszterei egy különleges gyakorlaton vettek részt. A politikusoknak egy szimulált internetes támadás ellen kellett egy szál tablettel felvenni a küzdelmet.

Biztonság

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.