A Google újabb cég technológiáival gazdagította a természetes nyelvi feldolgozást segítő arzenálját.

A Google tegnap jelentette be, hogy felvásárolta az API.ai nevű kaliforniai startupot, amely hangvezérlést integrálásához fejleszt eszközöket. A vételárat nem hozták nyilvánosságra. A 2010-ben alapított cég a Crunchbase adatbázisa szerint eddig 8,6 millió dollár befektetést szerzett négy fordulóban, de befektetői között olyanok is vannak, mint az Intel Capital vagy a Motorola Solutions Venture Capital, tehát olyan cégek, melyeket szakmai érdekek is vezettek a befektetésben.

Hangvezérlés integrálása egyszerűbben

A Google egyik alelnöke, Scott Huffman rövid blogbejegyzésében arról ír, hogy az API.ai technológiájával egyszerűbbé válik olyan interfészeket építeni alkalmazásokhoz, melyek természetes nyelvvel vezérelhetők.

Az API.ai technológiái elsősorban a májusban bemutatott Google Assistant képességeinek a továbbfejlesztéséhez lesz alkalmas. Már az Assistant is túlmutat a hangvezérlésen. Ahogy Sundar Pichai a májusi bejelentés kapcsán is megfogalmazta, az emberi kommunikációhoz lehető legjobban közelítő, természetes párbeszédre épülő kezelőfelületek elérése a cél.

Mint azzal korábban is foglalkoztunk, ez ma egy nagyon fontos fejlesztési irány. Amint az Apple Sirije, a Microsoft Cortanája, az Amazon Echója vagy a Facebook intelligens Massengere egyaránt mutatja, hogy a természetes nyelvre épülő interfészek a legváltozatosabb helyeken hasznosíthatók a robot ügyfélszolgálatoktól az intelligens otthonokig.

Az API.ai egy webes platformot nyújt ahhoz, hogy a természetes nyelvi feldolgozást biztosító intelligenciát a fejlesztők gyorsan és rugalmasan kapcsolhassák össze a fejlesztett alkalmazásaikkal, szolgáltatásaikkal, hogy azok párbeszédre képes, hangalapú kezelőfelületet kapjanak.

Arról, hogy egy ilyen felület mennyire működhet jól, persze erősen megoszlanak a vélemények, erről a chatbotok kapcsán írtunk részletesebben.

Kétségek ide vagy oda, az API.ai-nak a fennállása alatt mintegy 60 ezres fejlesztői bázist épített ki, és mintegy 20 millió olyan felhasználó van, aki chatprogramokhoz (pl. Slash, Facebook Messenger, Kik) az eszközükkel épített felületet használja.

Felértékelődött az API-biznisz

Bár az API.ai elsősorban a mesterséges intelligenciával és a természetes nyelvek feldolgozásával kapcsolatos beszerzések sorába tartozik, másfelől azt is mutatja, hogy az API-k egyre fontosabbá válnak. A Google bő egy hete jelentette be, hogy felvásárolja az Apigee-t 625 millió dollárért.

Az prediktív analitikai eszközöket is nyújtó API menedzsment platformot a Google Cloud Platformhoz vette meg a cég, hogy ezzel is vonzóbbá tegye a felhős szolgáltatásait. Az Apigee platformján a vállalatok saját digitális termékeikhez készíthetnek nyílt API-kat.

Cloud & big data

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.