A fél éves tesztidőszakban kétezer felhasználó fog rendszeresen NFC-s mobiltelefon és egy ahhoz passzoló szoftver segítségével fizetni.
Hirdetés
 
Két évvel ezelőtti megalakulása után a Magyar Mobiltárca Szövetség végre eljutott abba a fázisban, hogy megkezdheti a Mobiltárca tesztelését. A Szövetség, saját megfogalmazása szerint, a mobil NFC technológiára alapuló fizetési megoldások, rendszerek és szolgáltatások hazai elterjedésének előmozdítására alakult. Ez főleg annak fényében ambiciózus terv, hogy ennek érdekében a három hazai mobilszolgáltató (Telekom, Telenor, Vodafone), valamint az OTP, a SuperShop, illetve a MasterCard tevékenységét kellett összefogni és -hangolni.

2000 szerencsés tesztelhet  A ma megtartott rendezvényen ismét elhangzott az a sokszor emlegetett tétel: az NFC nem kizárólag fizetésre vethető be, bár tény, hogy ez a legerősebb hívószó a technológia mellett. A mobillal kombinált NFC chip, illetve az azt támogató alkalmazások segítségével gyűjthetjük a kedvenc hűségpontjainkat, kuponokat válthatunk be, belépőjegyeket vásárolhatunk, beléphetünk a munkahelyünkre, sőt akár mobilegyenleget is feltölthetjük. A mai induló tesztüzem során az említett hat szolgáltató vesz részt, így az ehhez szükséges alkalmazás segítségével a hozzájuk kapcsolódó pénz- és egyéb ügyeket intézhetjük.


Egy érintés és kész! 
(a kép nagyítható)

Hogy jobban megérthessük a gyakorlati felhasználást, a helyszínen egy Spar pénztárt állítottak fel, ahol több tranzakciót is végrehajtottak, kizárólag a mobil használatával. Mivel az NFC miatt nem kell a készüléket kiadni a kezünkből, így annyiban változik a folyamat, hogy a telefont kell odatartani a terminálhoz, után pedig azonnal visszajelzést kapnak tranzakcióikról, amit bármikor vissza is lehet keresni.

Jövőre új szolgáltatók is jöhetnek  Aki PayPass kártyával már fizetett korábban, annak ismerős lehet a mozdulat. Az NFC-nél annyi a különbség, hogy aktívnak kell lennie a Mobiltárca alkalmazásnak. A teszten azok a felhasználók vesznek részt, akik korábban a tesztelj.mobiltarca.com oldalon jelentkeztek, de beszállnak a szolgáltatók munkatársai, sőt lesz egy újságírói tesztcsapat, aminek tagja lesz a Bitport.hu e sorokat író munkatársa is. 


A bemutató idejére felállított kassza
(a kép nagyítható)

A hathónapos tesztidőszak alatt a felhasználók kipróbálhatják a mobiltelefonjukon az egy érintéssel történő fizetést, valamint a hűségpontok gyűjtését és beváltását. A kiválasztott jelentkezők számára a mobilszolgáltatók a speciális SIM kártyákat díjmentesen, a szükséges NFC-s okostelefont (jellemzően Samsung, illetve Sony mobilok) pedig a tesztidőszakra szintén díjmentesen, vagy különlegesen kedvező ajánlat keretében biztosítják. A tesztben kizárólag Android rendszerű készülékek vesznek részt, de az alkalmazásnak van Windows Phone és BlackBerry rendszerre írt verziója is. Az iPhone-ok egyelőre kimaradnak, hiszen az Apple a legújabb készülékbe nem tett NFC-t és a hírek szerint ez a következő modellnél sem lesz másképp. 

Magyarországon is NFC-zik a Telekom 
Mobil NFC – ante portas!
Barcelona az NFC-re és az új mobil tartalmakra figyel 

Az okostelefonnal végrehajtott NFC-s vásárlások mögött az OTP Bank által kibocsátott MasterCard Mobil PayPass típusú betéti kártya áll, amelyet az ilyen feliratú logóval ellátott elfogadóhelyeken lehet használni. A bankkártyák megszemélyesítése mobilhálózaton keresztül valósul meg. Hűségpontok gyűjtésére és beváltására a SuperShop mobil NFC típusú hűségkártyáját használhatják a SuperShop tesztelésbe bevont partnereinél: a SPAR csoport és az OBI üzleteiben.

Megtolták az ünnepi szezont a PC-gyártók

A vártnál is erősebb utolsó negyedévet zárt a személyi számítógépek szegmense, ahol éves szinten is erőteljes növekedést hozott 2025. Idén azonban már nem ennyire fényesek a kilátások.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.