A Kindle Oasis szinte papírvékony kialakítást és extra magas felbontású kijelzőt kapott.

Bár az Amazon aktívan keresi a lehetőségeket és fejleszt az eredeti profiltól merőben eltérő termékeket, rendszeresen visszatér a gyökerekhez. A Kindle sorozat a gyártó legismertebb márkája, így most egy új modellel bővül a kínálat Oasis néven. Az új e-book forradalmi változásokat nem hoz, viszont mindenhol javít egy kicsit az élményen.

Vékonyabb, könnyebb

Hogy erre a kiadásra rá lehessen akasztani egy beszédes címkét, ezúttal a készülék dimenziói lettek különlegesek. A Kindle Oasis átlagosan 20 százalékkal könnyebb, és 30 százalékkal vékonyabb, mint az eddigi összes olvasó, de nem csak ez, hanem az eltérő kialakítás is újdonságot jelent a korábbiakhoz képest. Az Oasis egyik oldalán egy szélesített kialakítást kapott, amivel jobb fogás esik rajta.

Erre minden bizonnyal szükség is van, hiszen a vékonyabb területeken mindössze 3,4 mm vékony, az említett „megvastagított” részen pedig 8,4 mm. Összehasonlításképp: az Amazon eddigi legkarcsúbb Kindle-je a Voyage volt, ami 7,6 mm-es készülékházzal rendelkezik. Az Oasis féloldalas kialakítása ellenére mindkét kézzel kezelhető. A kijelző képe úgy rotálja magát, hogy az jobb, és a balkezesek számára is használható legyen, az oldalak lapozása a fizikai gombokkal és a panel megérintésével is megoldható.

Extra akku is jár hozzá

És ha már a kijelző: ez továbbra is 6 col átmérőjű, 300 ppi felbontású, illetve háttérvilágítással rendelkezik. Ehhez a feladathoz a korábbi modellekhez képest már 10 LED-et használ, a Voyage esetében még 6 darab LED végezte ezt a feladatot. A másik újdonság az energiaellátáshoz kapcsolódik. A Kindle eszközök eddig is hetekig megvoltak egyetlen töltéssel, ami az Oasis esetében akár hónapokig is kitolható. Ehhez a plusz akkumulátorral ellátott bőrtokot kell használni, ami az alapcsomag része.

A 4 GB-os háttértárral, WiFi-vel (3G-s kiadás is elérhető lesz) ellátott Kindle Oasis április 27-től rendelhető 289 dolláros áron.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.