Életének 80. évében hosszú betegség után elhunyt Braun Péter, a Vezető Informatikusok Szövetségének elnöke, az OTP elnök-vezérigazgatói főtanácsadója.

Elhunyt Braun Péter, a Vezető Informatikusok Szövetségének elnöke.

1936-ban született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnök diplomát. Az egyetem elvégzése után három és fél évtizedig kutatókét dolgozott a Villamosenergiai Kutatóintézet munkatársként. Ott kezdett el foglalkozni informatikai rendszerek fejlesztésével. 1989-ben főosztályvezetőként távozott az intézetből, hogy az ott szerzett tapasztalatait a bankszektorban kamatoztassa: az Országos Kereskedelmi és Hitelbank (később K&H Bank Rt.) ügyvezető igazgatójaként a bank Számítástechnikai és Információs Központját irányította.

1993-ban Csányi Sándor hívására az OTP Banknál helyezkedett el. 1993-tól 2001-ig, nyugdíjba vonulásáig volt a bank vezérigazgató-helyettese. Nevéhez kötődik Magyarország legnagyobb bankjának informatikai korszerűsítése.

Nyugdíjba vonulása utána is aktív maradt. Elnök-vezérigazgatói tanácsadóként és a bank informatikai irányító bizottságának elnökeként dolgozott, emellett 1997-től tagja volt a bank, valamint a GIRO Rt. igazgatóságának.

Társadalmi szerepet is vállalt. 2009-től négyszer választották meg a Vezető Informatikusok Szövetsége elnökének. A Szövetség élén aktív szerepet vállalat abban, hogy a hazai informatikai felsőoktatásban megjelenhessenek a valós ipari tapasztalatok, és kezdeményezésére jött létre a VISZ programozótábora általános iskolás diákoknak.

Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar informatikai társadalmat.

Közösség & HR

Túltolta az automatizálást, és a bíróságon találta magát a Pizza Hut

Az étteremlánc ellen saját partnere nyújtott be keresetet, azt állítva, hogy már 100 millió dolláros kárt okoztak neki a ráerőltetett, mesterséges intelligenciára épülő folyamatok.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.