A 6 colos óriásmobilt szeptember végén mutatták volna be, de egy hónapot csúszik a premier.
Hirdetés
 
Noha a phablet szó önmagában sokak számára rémisztő hatású, a 6 col körüli kijelzőmérettel rendelkező mobilok mégis rendkívül népszerűek. A Samsung (Note széria), a Huawei (Mate) is elkészítette a saját verzióját, a HTC készül rá (One Max), a Nokia pedig hamarosan be is mutatja a korábban Bandit kódnéven futó készüléket.

Az első 6 colos a finnektől  Az újabban Lumia 1520 elnevezéssel illetett mobilról annyi fotó jelent már meg, hogy a létezését nincs értelme vitatni, az viszont fontos tény, hogy ez lesz az első Nokia phablet, amelyik 6 colos, full HD kijelzővel rendelkezik és a Windows Phone legfrissebb verzióját (GDR3) használja. Nem csak a megjelenítő mérete, hanem a többi hardveres jellemző is kiemelkedő lesz a 1520 esetében: az 1080p felbontású panelen kívül egy négymagos, Snapdragon 800 processzor, 32 gigabájt tárhely (plusz microSD bővítési lehetőség) is kerül bele.

Nokia Lumia 1520: hatalmas Windows Phone 8

Az óriási méretű panel mellé egy brutális teljesítményű, 3400 mAh-s akkumulátort álmodtak meg a tervezők, ami valószínűleg képes lesz az átlagosnál hosszabb ideig életben tartani a mobilt. A kamera hasonló képességekkel bír, mint a Lumia 1020 esetében, ami egy 20 megapixeles hátlapi objektívet jelent dual shot, azaz 16 + 5 MP-es felosztásban. Eddig a szeptember végi premier keringett a netes forrásokban, viszont a kiszivárogtatások és pletykák nagymestere, az @evleaks szerint ez módosult október 22-re. 

Táblagép is lesz  A phablet témán kívül továbbra is tartja magát az a hír, hogy egy táblagép bemutatására is készül a Nokia. Az egyelőre Sirius néven futó tablet specifikációs listáját a Pocket-Link szerezte meg: e szerint valószínűleg szintén egy négymagos, Snapdragon 800-as CPU lesz a gép lelke, a 10,1 colos kijelző 1370 × 771 képpont felbontással rendelkezik, és ehhez jön még a 32 gigabájtos háttértár, a micro HDMI csatlakozó és az LTE támogatás. A táblagép Windows RT rendszerrel érkezik, ami miatt egy emberként hördült fel a netes közvélemény, mivel a Microsoft operációs rendszerét sem a vásárlók, sem a gyártók nem fogadták örömmel, olyannyira, hogy az Asus például nem is foglalkozik többet vele.

Az állítólagos Nokia tablet

Azt még nem lehet tudni, hogy mindkét készülék bemutatkozik-e az október végi rendezvényen, de az valószínűnek látszik, hogy a 1520 beszáll az év végi ünnepi hajszába. A Nokiánál már megszokhattuk, hogy az USA, azon belül is az AT&T élvezhet exkluzivitást, így a Bandit esetében is így lesz.

A novemberi premier után a Verizon jön a sorban, és szinte biztos, hogy Kína is az elsők között kap az új phabletből. Érdekes helyzet áll elő a két Nokia termék piacra dobásával: a Lumia 1520 még a finnektől érkezik, (mint ismeretes, a Microsoft megvásárolja a Nokia mobilgyártását) a Nokia táblagépe pedig a redmondiak táblagépének, a hamarosan bemutatkozó Surface 2. kiadásának jelent majd konkurenciát.

Nokia: egy 25 éves kapcsolat vége
Nokia tablet és phablet is várható szeptembertől
 
A Microsoft felvásárolta a Nokia mobilos részlegét

Davosra és a mesterséges intelligenciára hangolnak a világ nagyjai

Mi más is lehetne a davosi Világgazdasági Fórum egyik kiemelt témája idén, mint a mesterséges intelligencia hatása a világra?
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.