Egy kevésbé ismert digitális pénznemet ért lopás kihatással van a Bitcoin árfolyamára. Is.

Rengeteg startup jött létre az elmúlt egy-két évben, melyek mind a kriptovaluták jelentette befektetési lázat akarják meglovagolni. Ezek egyike, a dollár háttérrel rendelkező digitális tokeneket (USDT) kínáló Tether a napokban azzal vált híressé, hogy mintegy 31 millió dollár értékben lophattak el kriptopénzt a rendszer biztonsági hiányosságai miatt. A történtek ráadásul magán a lopáson túlmutatóan is problémát okoztak.

Házon belül marad(t)

November 19-én kelt lába annak a 30,95 millió dollárnak, melyről a Tether egy, azóta weboldaláról eltávolított bejegyzésben számolt be. Semmilyen részletet nem osztott meg azonban a vállalat arról, hogyan volt képes a támadó átjutni a kriptovaluta mögött álló védelmi rendszeren.

Kármentésként a Tether megerősítette, hogy az ellopott tokekek egyikét sem fogja átváltani valós pénzre egy ilyen jellegű kérelem beérkezése esetén, illetve megkísérli megakadályozni a kriptopénz általános pénzpiacra való kijutását. Ennek érdekében a vállalat ideiglenesen felfüggesztette végponti digitális pénztárca szolgáltatásának működését, illetve az Omni Core partnerszoftverét is frissítette, ami így a feltételezett hacker pénztárcájába rögzíti a tokeneket, eladhatatlanná téve a rabolt summát.

Meg nem erősített információk szerint a Tether és egyik partnere, a titkos kriptopénz-kereskedéssel foglalkozó Bitfinex együttes erővel korábban megpróbálták befolyásolni a kriptovaluta-piacot. Egyes feltételezések szerint ennek következménye volt a lopás, ami akár belsős munka is lehetett. Természetesen ezt az érintettek nem kívánták kommentálni.

Mindent vihet a „digitális aranyláz”

A nagy profit hajszolása elkerülhetetlenül együtt jár a magas kockázat vállalásával és a veszélyes buktatók elkerülhetetlen bekövetkezésével. A kriptovaluták megbízhatóságának alapvető kérdései mellett számos startup esik abba a hibába, hogy az általa kigondolt nagy ötlet elvakítja, emiatt pedig alábecsüli vagy egyenesen figyelmen kívül hagyja saját kiberbiztonságának üzletmenetére gyakorolt lehetséges hatásait. Ilia Kolochenko, a webbiztonsággal foglalkozó High-Tech Bridge vezetője szerint éppen emiatt nem ez az utolsó eset, amikor a tapasztalatlan befektetők a „digitális aranyláz” utáni hajszában elveszítik megtakarításaik egy részét vagy egészét.

Minden befektetőnek megfelelően fel kellene mérnie az olyan különleges technológiákkal kapcsolatos kockázatokat, mint amilyen a kriptovaluta. Ha nem tudja, milyen tempóval válthatja vissza készpénzre befektetését, milyen a digitális pénz szabályozása, miként lehet az árfolyamát manipulálni vagy ellene hackertámadást végrehajtani, akkor érdemes inkább más befektetés után néznie, tanácsolta a CEO.

Minden mindennel összefügg

A történtek érdekes módon nem csak a Tetherre és az általa kínált USDT-re vetnek rossz fényt. A kriptovaluták vezető pénzneme, a jelenleg közel 140 milliárd dolláros piaci kapitalizációt felmutató és bőven 8 ezer dollár feletti átváltási árfolyammal rendelkező Bitcoin (pontosabban annak tulajdonosai) is megérezte a történteket. November közepe óta érezhetően romlott a digitális pénz árfolyama: az elmúlt másfél hét végére már több mint 5 százalékkal kevesebbet adtak egy Bitcoinért, a november közepén elért árszinthez képest.

Ez jól mutatja, mennyire egymáshoz kötöttek az egyébként igencsak volatilis kriptopénzek. Az állami garanciák nélkül működő Bitcoin a nemzeti valutákhoz képest sokkal nagyobb kilengésekre képes, a digitális fizetőeszközöket érintő támadások kapcsán pedig még akkor is veszít értékéből, ha az nem „őt” érinti.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.