Az angol Imagination Technologies csipfejlesztéssel kapcsolatos megoldásai a kezdetektől jelen vannak a cupertinói cég termékeiben. A jövőben azonban már a maga útját járná az Apple, ami bedöntötte a tőzsdén jegyzett partner árfolyamát.

Egyetlen cég esetében sem túl egészséges állapot az, ha bevételei jórészét egyetlen partnertől kapja. Ezt érzi most saját bőrén az angol Imagination Technologies (IT). A vállalat által birtokolt szabadalmakat az Apple a kezdetektől fogva használja telefonjainál, táblagépeinél. A jól fizető együttműködésnek azonban hamarosan vége lehet, az IT befektetői pedig teljes pánikba estek.

Elbocsátó csúnya üzenet

A pénteken még egymilliárd dollár feletti cégértéken nyilvántartott részvénytársaság papírjai a hétfői tőzsdenyitáskor értékük 70 százalékát vesztették el, mert kiderült, hogy az Apple jelezte, másfél, maximum két éven belül beszünteti a kooperációt, és az angol technológiát saját megoldással pótolja.

Az IT bevételeinek nagyobb részét a félvezető-gyártáshoz kötődő szabadalmaztatott eljárásokból származó licencdíjak teszik ki. Tavaly a cég több mint 60 millió fontot könyvelhetett el az amerikai óriástól, ami teljes forgalmának nagyjából a felét adja. Idén ez amúgy várhatóan tovább nő, és eléri a 65 millió fontot.

A hírre a múlt héten még 270-es szinteken lévő IT-papírok 70 pennyre estek, majd a nap folyamán valamennyire korrigálva 100 körüli magasságban (mélységben) stabilizálódtak. A nagyjából kétharmados bukta pedig egyáltalán nem jón jól a 32 éve alapított technológiai vállalatnál, ahol amúgy is profitgondokkal küzdöttek az elmúlt időszakban.

Nem adják fel

Értelemszerűen az angolok nem akarják ilyen könnyen elengedni a fejőstehén lábát, ezért máris jelezték, hogy nem igazán hiszik azt, hogy az Apple képes olyan megoldással előállni, amelyik teljesen kikerülné a birtokukban lévő eljárásokat a grafikus lapkák tervezésénél, gyártásánál.

A hírek szerint megkezdődtek a tárgyalások a felek között, amiből akár egy a mostani konstrukcióhoz képest eltérő megállapodás is születhet, de az sem elképzelhetetlen, hogy pereskedésbe torkollik az ügy.

A dolog további pikantériája, hogy az Apple az IT egyik legnagyobb részvényese, hiszen 8,2 százalékot birtokol az egyik napról a másikra töredékét érő cégben. Sőt, tavaly még olyan hírek is szárnyra keltek, hogy az Apple esetlegesen teljesen felvásárolná az angolok. A tervezett házasságból azonban most akár egy nagyon csúnya válás is lehet.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.