A Yahoo teljesen átalakította és megújította online fotótárát, plusz új androidos alkalmazás is készült a szolgáltatáshoz.
A Yahoo egy Tumblr oldalon jelentette be, hogy teljesen felújítja és kibővíti fotószolgáltatását, a Flickr-t. Ha valami csavar a csavarban, akkor ez az, hiszen az elmúlt napok attól voltak hangosak, hogy a Marissa Mayer által vezetett Yahoo! fiatalítási (és célközönség bővítési) céllal 1,1 milliárd amerikai dollárért felvásárolta a Tumblr-t. Az igazgatótanács által is jóváhagyott üzlet miatt támad figyelmet kihasználva a Yahoo a tegnapi New York-i rendezvényen bejelentette, hogy a 2005-ben felvásárolt Flickr teljesen megújul, és 1 terabájt (1000 GB) ingyen tárhelyet biztosít a felhasználóknak.

Vérátömlesztés  A lépésnek már éppen ideje volt, hiszen a Flickr hírneve sokat fakult az elmúlt években, komolyabb fejlesztésben nem részesült az oldal, és ahogy más területeken, úgy a fotófeltöltés is inkább a Facebookra koncentrálódott. A bejelentés egyik legerősebb eleme, hogy a Flickr már meglévő vagy újonnan nyitott fiókjaihoz 1 terabájt, vagyis 1000 gigabájt ingyenes tárhely tartozik, amire semmiféle trükkös korlátozás nem vonatkozik. A fiókba maximum 200 megabájtos fotók és darabonként 1 gigabájtos, akár 1080p felbontású videók tölthetők fel, és amit a Yahoo! leginkább hangsúlyoz: a fotók teljes felbontásukban felkerülhetnek a Flick-re.

Az új Photostream: mindent elborítanak a fotók

A cég az egy terabájt méretét, lehetőségeit igyekszik érzékletesen bemutatni: a nyitóoldalon szereplő adatok szerint 6,5 megapixeles fotókból összesen 537 731 darab felvétel tölthető fel. A Flickr korábban az ingyenes fiók alól csak az utolsó 200 fotó megtekintését engedélyezte, és azokhoz is csak kisebb méretben lehetett hozzáférni (ezt csak a Pro fiók oldotta fel), vagyis elméletileg eddig is feltölthettünk akár 1 terabájtnyi fotót. 

Nagy ugrás!  Ennyi adatot valószínűleg továbbra is csak nagyon kevesek fognak feltölteni, de a Flickr gondolt azokra is, akiknek még ez is kevés lenne. Évente 50 dollárért még nem növelhető a tárhely (a Google-nél pontosan ennyit kell fizetni havonta 1 TB-ért), de az összeg befizetésével megszabadulhatunk az oldalon található reklámoktól, sőt megkapjuk a Flickr analitikai rendszerének használati jogát is. Ha évente 500 dollárt áldoznánk az ügyre, akkor az összes eddig felsorolt funkció és lehetőség jár, plusz megduplázhatjuk a tárhelyet, ami így 2 terabájtot jelent (ez a Google-nél 1200 dollár/év).

Az eddigi Pro fiókok továbbra is működnek (előfizetni már nem lehet rá), viszont olyan extrák kerültek a csomagba, mint a reklámmentes felületek, a korlátlan sávszélesség, és a korlátlan fotó- és videófeltöltés. A Flickr mindezzel alaposan odavert a konkurenciának, hiszen az 1 TB fényében a Google nemrégiben bejelentett, egységesített és így 15 GB-os ingyenes kínálata, vagy éppen a Dropbox ingyenes 5 GB-ja komolytalannak tűnik.
 

Az androidos dizájn másolja a desktopos felületet

Mobilon is Flickr  A nagy megújítási hadművelet nem merült ki ennyiben, a dizájnerek alaposan átszabták a képnézegető felületet, gondoskodva róla, hogy alig maradjon kihasználatlan tér, és minden négyzetcentiméteren a fotók uralkodhassanak. Indíthatunk automatikus, zenével kísért lejátszást, és a fotókat pár mozdulattal megoszthatjuk az összes fontosabb közösségi felületen (Facebook Twitter, Tumblr, Pinterest). Hogy a kép teljes legyen, a fejlesztésekkel egy időben elkészült a Flickr androidos alkalmazása, ami ugyanazt tudja (fotómenedzselés, megtekintés), mint a frissített iOS app.

A bejelentéskor elhangzott, hogy az ötlet csak március környékén jött, és a Yahoo! egy cégként dolgozott azon az utóbbi hetekben, hogy még ebben a negyedévben piacra kerülhessen a megújult Flickr. Ezt most vagy elhisszük Marissa Mayernek, vagy nem, az biztos, hogy a Yahoo! egyszerre két területen is beleerősített, amivel igyekszenek új életet lehelni a fényét vesztett vállalatba.

1 milliárdos Yahoo–Tumblr házasság készülődik 
Nyélbe ütötték az üzletet: többet ér a Tumblr, mint gondoltuk
Dollármilliókat fizet a tinédzser alkalmazásáért a Yahoo! 
 

Egyre reálisabb, hogy testünkkel töltsük kütyűinket

A sokak által kutatott területen ezúttal egy ausztrál csapat villantott reményteli technológiát, ami a remények szerint megkönnyítheti többek között a hordozható eszközök fejlesztését.
 
A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.