Állami kézbe kerül az e-közbeszerzési rendszer. Egy kormányrendelet szerint félmilliárd forintot fizet a magyar állam az Electool Közbeszerzési Szolgáltató Kft.-ért.

Augusztus 11-én megjelent Közlönyben a 1509/2017. (VIII. 11.) számú kormányhatározatra [PDF], amely az elektronikus közbeszerzési rendszer üzemeltetését végző Electool Közbeszerzési Szolgáltató Kft. állami tulajdonba vételéről rendelkezik.

A kormányhatározat a nemzeti fejlesztési minisztert, azaz Seszták Miklóst, és a miniszterelnökséget vezető minisztert, azaz Lázást Jánost bízza meg, hogy az állam részére adásvétel útján szerezze meg a Kft.-t. A rendelet ennek végrehajtásához 500 millió forint forrást biztosít. A félmilliárd forintot részben a vételárra, részben egy esetleges tőkeemelésre lehet fordítani.

Az Electool állami tulajdonba vétele után a tulajdonosi jogokat a miniszterelnökséget vezető miniszter gyakorolja majd. A rendelet emellett a megbízza a belügyminisztert, hogy jelölje ki a  NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t az elektronikus közbeszerzési rendszer infrastruktúra-üzemeltetési feladatainak ellátására.

A megvásárolandó céget májusban alapították

Electool név alatt jelenleg három cég üzemel. A Nemzeti Cégtár adatai szerint a legrégebbi formáció az Electool Hungary Kft., melyet 2002-ben alapítottak, majd 2005-ben jött létre az Electool Beszerzési Szolgáltató Kft., végül idén májusban az Electool Közbeszerzési Szolgáltató Kft. A cégek tulajdonosai, akik egyben a cégek operatív vezetői is, tapasztalt beszerzési szakemberek, mindannyian nemzetközi vagy gazai nagyvállalati és környezetből érkeztek.

A nyilvánosan elérhető információk szerint cég Fluenta nevű rendszerét kínálja a vállalati beszerzések menedzseléséhez, emellett beszerzési tanácsadói tevékenységet is folytat. A vállalat honlapján található leírás szerint a Fluenta "egyszerre öleli fel a közbeszerzés tendereztetési részét, azaz magát a közbeszerzési eljárást (Fluenta Tender), az eljárásba beépített ártárgyalást  (Fluenta Auction), valamint a közbeszerzés katalógus alapú lehívási, keretkimerülés figyelési részét (Fluenta Req2Pay)."

A Nemzeti Cégtár adatai szerint tavaly az Electool Hungary Kft. nettó árbevétele 340 millió, a Electool Beszerzési Szolgáltató Kft.-é pedig 197 millió forint volt. A májusban alapított Electool Közbeszerzési Szolgáltató Kft. nem adott be beszámolót a tavalyi évről.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.