Ami voltaképpen azt jelenti, hogy a betegségek elleni védekezésben egy szenzorokra épülő felhős előrejelző rendszer váltja fel a rózsabokrokat.

Egy magyar fejlesztésnek köszönhetően szenzorokra épülő felhőszolgáltatás váltja a rózsabokrokat a szőlőben. Talán Franciaországból ered az a szokás, hogy a szőlősorok végébe rózsabokrot ültetnek. A két növény hasonló kórokozókra érzékeny, ám a rózsabokron már akkor jelentkeznek a betegség tünetei, amikor a szőlőt még meg lehet védeni a fertőzéstől. A módszert magyar fejlesztők is korszerűsítették.

És hogy ez mennyire trendi? A közelmúltban írtunk arról, hogy a MIT Technologies Review összegyűjtötte azokat a technológiai újdonságokat, melyek valóban megváltoztatják a világot, mégpedig belátható időn belül. A lap első helyre a mezőgazdasági termelést forradalmasító drónokat említette, melyek célja ugyanaz, mint a szenzoros előrejelzésé: hatékonyabbá tenni a termelést, csökkenteni a környezetterhelést.

Magyarok is beszálltak a bizniszbe

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen támogatásával létrejött spin-off cég, a Quantislabs Kft. fejlesztette ki egy megoldást arra, hogy a szőlőtermesztésben hatékonyabbá váljon a növényvédelem, és egyben csökkenteni (értsd: optimalizálni) lehessen a növényvédő szerek felhasználását.

A Szőlőőrnek nevezett rendszer a felhasználó szempontjából egy a szőlősorokba telepíthető adatgyűjtő állomásból és egy webes felületen, mobilról, számítógépről, tabletről elérhető kiértékelő felületből áll.

Az adatgyűjtő állomás egyszerűen felszerelhető. A szenzorok és a GSM kommunikációra képes központi egység áramellátását egy napelem biztosítja. A precíziós szenzorok mérik a szőlőbetegségek kialakulásában szerepet játszó időjárási és egyéb paramétereket, például a hőmérséklet, a páratartalom, a csapadékot, a napsütést vagy a levélnedvességet.

A rendszer percenként méri az adatokat. Ha valaki több mérőállomást is használ, azok óránként szinkronizálják az adatokat, amiket egyrészt minden állomás rögzít egy micro SD kártyára, másrészt a GSM kapcsolaton keresztül továbbítódnak is a kiértékelést végző szervereknek. Magát a kiértékelést a felhasználó számára láthatatlan háttérrendszer végzi, ahonnan már csak a kiértékelt adatok jutnak el a felhasználói felületre.

A lényeg a felhőben van

A valós idejű mérési eredményeket egy felhőszolgáltatásként működő rendszer speciális predikciós algoritmusok segítségével kiértékeli, és kiszámolja, hogy adott szőlőbetegségek elszaporodására milyen mértékben kell számítani.

A kiértékeléshez tanuló algoritmusokat alkalmaznak. Ezáltal minél több közvetlen adat áll rendelkezésére, a rendszer annál pontosabb valószínűségi kalkulációt tud adni a betegségek terjedésével kapcsolatban.

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.