A vállalat 600 millió dollárért adja el hanyatló üzletágat a francia Technicolornak, amit még 2006-ban tízszer ennyiért vásárolt magának.

A Cisco vezérigazgatója, John Chambers alig néhány nappal küszöbön álló távozása előtt jelentette be, hogy a vállalat 550 millió euróért (valamivel több mint 600 millió dollárért) eladja set-top box gyártását a francia Technicolornak. Az üzleti egységhez a Cisco még 2006-ban, a Scientific Atlanta 6,9 milliárd dolláros felvásárlásával jutott hozzá, így – mivel a cég tevékenységének lényegi részét akkor is a set-top boxok forgalmazása adta – elmondható, hogy tized áron szabadult meg leszálló ágban lévő részlegétől.

Könnyen jött, könnyen ment

Chambers szerint a kilenc évvel ezelőtti felvásárlás – a társaság egyik legambiciózusabb befektetése – ennek ellenére sem volt elhibázott lépés, mert szükség volt rá, hogy a Cisco end-to-end megoldásszállítóként léphessen fel a videós megoldások piacán. A piac azonban soha nem látott sebességgel változott, a felhasználók egyre inkább más csatornák felé fordultak a videotartalmak fogyasztásában, így a Cisco is kénytelen átalakítani saját portfólióját, hogy a szolgáltatók által újabban keresett, cloud alapú technológiákra fókuszálhasson.

A megállapodás bejelentésére mindössze négy nappal azelőtt került sor, hogy John Chambers átadja a vezérigazgatói széket a Cisco korábbi alelnökének, Chuck Robbinsnak. A set-top boxok eladásáról több forrás is azzal a romantikus felhanggal számolt be, hogy Chambers a terhes örökségtől megtisztított vállalatot kívánt átadni utódjának. Ez már csak azért sem valószínű, mert a Cisco állítólag évek óta tárgyalgatott a potenciális vevőkkel, ráadásul Chambers sem vonul vissza, hanem a cég ügyvezető elnökeként dolgozik tovább.

Betették a lábukat 290 millió otthonba

A Cisco szóban forgó videós üzlete már hosszú ideje gyengélkedik, a legutóbbi pénzügyi évet is 18 százalékos éves forgalomcsökkenéssel zárta. Azok a konkrét üzleti tevékenységek, amelyeket a Technicolor megvásárolt, jelenleg 1,8 milliárd dolláros éves bevételt termelnek, ami közel fele a Cisco szolgáltatásokkal is kiegészített videós bevételeinek. A felvásárlással a franciák megdupláznák saját Connected Home részlegük eredményeit, rögtön 290 millió egységgel növelve a cég telepített set-top boxainak számát világszerte. 

A francia társaság 413 millió eurónyi készpénzzel és 137 millió euró értékű részvényekkel fizet a Ciscónak, a tranzakció lezárását ez év végére vagy 2016 első negyedévére tervezik.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.