A Bitport tavaszi, kétnapos konferenciájának második napján is folytatódott a műhelymunka, megjelent a természetes intelligencia, és szó esett a digitális átalakuláshoz rendelt uniós támogatásokról is.

Folytatódik a Bitport 2017-es CIO Hungary konferenciája, amelynek középpontjában az idén is a digitális transzformáció áll, különös tekintettel a mesterséges (és a természetes) intelligencia szerepére, általánosságban pedig arra az aktuális kérdésre, hogy az új technológiák bevezetése hozza magával új üzleti modelleket, vagy pont az új üzleti modellekhez kell megkeresni a megfelelő technológiákat? A nyitó napról délelőtti és délutáni szekciójáról szóló beszámolónk után folytassuk most a pénteki programmal, amelyre ebben az évben is száznál is regisztrált CIO vendégünk volt kíváncsi.

A 2017-es rendezvény egyik újdonsága az előadásokkal párhuzamosan zajló workshopok elindítása volt; az előző napi műhelyeket követően ma a tehetségek toborzása és a kulcsemberek megtartása (Nagyné Agárdi Györgyi, Allianz Hungária), a vállalati DevOps (Tanács Lajos, Wunderplan), illetve a szállítókezelési tapasztalatok (Tóth Attila Zoltán, Vezető Informatikusok Szövetsége) került terítékre a workshopokon.

Az IQ mint egyfajta mentális index

A konferencia első napi keynote előadásából képet kaphattunk róla, hogy a mesterséges intelligencia utolérheti vagy meghaladhatja-e valaha az emberit, de tudunk-e bármit is az utóbbiról? A második nap nyitó prezentációjában Kovács Kristóf intelligenciakutató, a Mensa felügyelő pszichológusa beszélt az intelligencia fogalmáról, meghatározásáról és mérhetőségéről.

Az (emberi) intelligencia esetében már a meghatározással is nehéz dolgunk van, nem beszélve arról, hogy miként próbáljuk azonosíthatóvá tenni annak működését és jellemzőit. Ehhez érdemes elfogadnunk, hogy az az intelligencia, amit az IQ tesztekkel mérni tudunk – ami további felismerésekhez vezet, mint amilyen például az a megfigyelés, hogy aki az egyik fajta feladaton jobban teljesít, az valószínűleg a többit is eredményesebben oldja meg.

Az előadás tárgyalta az általános intelligenciát jellemző "g" faktor kérdését és a vele kapcsolatos ellentmondásokat, illetve az olyan gyenge lábon álló elképzeléseket, mint a "g" faktor evolúciója vagy a reakcióidő és az IQ korrelációjának elmélete. A különféle teszteken kapott hasonló eredményeket több modell is magyarázza, azonban mindegyik csak speciális képességekről szól, és azt valószínűsíti, hogy általános intelligencia nem létezik.

A reflektív és a formatív mérési modellek közti különbség lényege, hogy előbbi esetben a mérések eredményei mögött egy közös okot feltételezünk, ami akkor is létezne, ha nem mérnénk (mint mondjuk a gravitáció); a másik a mérések eredményeinek közös következményéről szól, ami nem létezne, vagy inkább értelmetlen lenne, ha a méréstől függetlenül próbálnánk meg elképzelni (mint amilyen például a szocioökonómiai státusz).

Mindezek alapján elmondható, hogy – Churchill a demokráciával kapcsolatos szellemességét átalakítva – az IQ-teszt a legrosszabb mérőeszköz, nem számítva az összes többit, amellyel a pszichológia időről időre megpróbálkozik. Az IQ mérése meglepően jól előrejelez olyan dolgokat, mint a sikeresség, az iskolázottság, a várható élettartam, a pszichiátriai megbetegedések kockázata vagy akár az anyagi helyzetet.

Ma már lehetőség van a fluid intelligencia mérésére is, ami az újszerű probléma megoldásának képességét jelenti, és az emberi mentális képességek között egyre nagyobb szerephez jut majd a jövő munkahelyein. Erre szolgálnak a nem előre összeállított feladatsorokat, hanem sok feladatból álló item bankokat használó adaptív tesztelési eljárások, amelyek fejleszthetőek, nem igazán lehet őket meghackelni a válaszok előzetes bemagolásával, és a kitöltő a tesztre szánt idő legnagyobb részében a saját képességszintjének megfelelő feladatokat kap.

A digitalizáció ezerféle vonatkozása

A Mensa felügyelő pszichológusa szerint tehát általános intelligencia valószínűleg nem létezik, a jó hír azonban az, hogy ha nem is létezik, legalább jól tudjuk mérni. Mint ahogy a gyártói szoftverauditok eredménye is mérhető, és az eredmény nem feltétlenül örömteli: erről Berecz Zoltán, az IPR-Insights kereskedelmi igazgatója beszélt, aki a helytelen auditori jelentésekről, a felesleges szoftverekről, a valós szoftverigényekről és a tanácsadói segítség jelentőségéről beszélt. Ez utóbbi abból ered, hogy a gyártó és partnerei nem nekünk akar segíteni, a rendszergazdánk és az ügyvédünk pedig általában nem szakértője a témának.

A prezentációt Sztrókay Péter (Intercomputer) követte a mindent felforgató felhővel, egészen pontosan az IBM Bluemix demójával. A konferencia második napjának első kerekasztal-beszélgetéséből az derült ki, hogy a legnagyobbak hogyan csinálják – a diszriptív technológiák vezérelte üzleti modellek nagyvállalati alkalmazásáról Takács Tibor (MFB), a VISZ elnöke beszélgetett Nagyné Agárdi Györgyivel és Néz Péterrel (MOL Csoport).

Konferenciánkon elsősorban a CIO-k szerepét vizsgáltuk a digitális átalakulás szempontjából, ezt azonban érdemes kiegészíteni olyan lényeges szempontokkal is, mint az állam szerepe a vállalati versenyképesség növelésében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, Kelemen Csaba az IT-fejlesztésekhez kapcsolódó versenyképesség javításának kormányzati koncepcióját mutatta be, tekintettel a kkv-k és nagyvállalatok IT-fejlesztéseire vonatkozó uniós pályázatokra.

Összenőtt az üzleti és az informatikai stratégia

Mindennek része például a legnagyobb kerettel rendelkező és később kibővíthető GINOP vállalati informatikai szolgáltatások terjesztésének ösztönzése, ahol Kelemen Csaba szerint már számottevő érdeklődés tapasztalható az 1-24 millió forintos vissza nem térítendő támogatás iránt. Szóba került a vállalati cloud központok fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása is, ahol szektorspecifikus hiányosságok kiküszöbölésére is lehetőséget teremtenének, koncentráltan a rendelkezésre álló, korlátozott forrásokat.

Ágazattól függetlenül napirenden van a versenyképes vállalati tevékenység (értsd: ipar 4.0-s fejlesztések) emelt szintű digitalizálása, amely kifejezetten a termelő vállalkozásokat segítené. A most létrehozott, a különböző technikai nehézségeket áthidalva felálló digitalizációs tőkealap is egy hasonló célokat szolgáló tőkeprogram, amelynek lehetőségeire ez év végétől vagy a jövő év elejétől lehet majd pályázni.

Mindezt keretbe foglalta Szabó Zoltán (Budapesti Corvinus Egyetem) előadása, amely a hazai vállalkozások digitális készültségéről, illetve a készültséget jellemző konkrét számokról adott átfogó képet. Ebből az is kiderült, hogy a szervezetek életében meghatározó az üzleti és az informatikai stratégia közti kapcsolat, ami az implementációs képességtől kezdve kihat egy sor másik jellemzőre is – az mindenesetre biztató, hogy általánosságban az akarat legalább megvan a digitális átalakuláshoz, és a fejlesztési irányok is nagyjából igazodnak a nemzetközi trendekhez.

Ősszel is találkozunk

A 2017-es CIO Hungary konferenciát a hagyományoknak megfelelően egy kerekasztal-beszélgetéssel zártuk, amelyben egy fiatal, startup-szerű cég, egy önálló fejlesztő vállalat és egy állami szervezet informatikai vezetői vitatták meg a diszrupció hatásait a CIO szerepekre nézve. A beszélgetést Strausz György (MOL Csoport) moderálta Bödör László (OTP Mobil), Szabados Gábor (NNG) és Pocsai Zsolt (NISZ) részvételével. A kerekasztal során lefolytatott interaktív szavazások eredményeit – hasonlóan a konferencia más előadásainak körkérdéseivel – ebben az évben is közzétesszük majd, hogy bemutassuk, hogyan látja a hazai CIO közösség a digitális átállást.

Összehasonlításképpen: tavaly fele részben már első kézből számolhattak be a szervezetüket érintő, gyökeres technológiai váltásokról, ám a többség úgy látta, hogy ezek összességükben rontották az informatikai biztonságot.

A CIO Hungaryt ebben az évben is követi a hazai CIO közösség őszi seregszemléje, a szeptemberre tervezett CIO Budapest konferencia, amelyről részletesebb információ a rendezvény folyamatosan frissülő oldalán található.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.