Úgy ígértek 100 milliárd forintos indulót egy MI-startupnak, hogy még be sem volt jegyezve
Ehhez természetesen az is kellett, hogy az alapítók a legmagasabban jegyzett tudósok legyenek, akik forradalmasítanák a mesterséges intelligencia használatát az anyagtudományban.
Nem kell spéci eszköz a pulzusméréshez. Ez is megoldható wifivel
Fitneszkarkötő, okosóra, spéci orvosi eszközök – ezernyi módon csináltak jó üzletet abból, hogy a pulzusszám fizikai állapotunk fontos mutatója. De az aranykornak vége…
Az MI-vel működő Siri annyira rosszul áll, hogy a fejlesztőit gúnyolják az Apple-nél
A vállalat állítólag a programhoz is új vezetőket rendelt, akiknek tetemes lemaradást kellene majd kezelniük a folyamatosan zajló MI-versenyben.
Egy norvég MI szembeszállna az internetes hazudozással
A Factiverse nevű startup megoldása jó eséllyel kiszúrja, hogy milyen állításoknak érdemes utána menni, és aztán saját közlése szerint a nagy LLM-eknél is hatékonyabban ellenőrzi az információ hitelességét.
A legmenőbb MI-rendszereket is tönkrevágja a folyamatos tanulás
Amíg a hatékonyságuk az új információval folyamatosan csökken, és rendszeresen az alapoktól kezdve kell újra kiképezni őket, addig borzasztó költséges lesz a használatuk – derül ki egy friss kutatásból.
Ha ez a kísérlet bejön, alapvetően megváltoztatja a kiskereskedelmet
Egyoldalúan ugyan, de bevisz a boltokba egy nagyon régi piaci mechanizmust, az alkut. Amit most már MI-vezérelte dinamikus árazásnak hívnak, és a vásárlónak mindössze két választása van.
Kémek fülese: hangzavarban is csak azt közvetíti, amire kíváncsiak vagyunk
A Magánbeszélgetések Harry Caulja valószínűleg megnyalja tíz ujját, ha ilyen cuccal dolgozhatott volna.
Jön a félmilliós iPad brutál neurális feldolgozó egységgel
Ez persze csak az alapár, az extrákért külön kell fizetni. A nagyobb modell minden extrával forintban bőven millió fölött lesz.
Érdemes lenne komolyan venni az észak-koreai mesterséges intelligenciát
Bár a nemzetközi szankciók elvileg korlátozzák az ország képességét a fejlett MI-rendszerek futtatására, a jelek szerint ez nem sok mindenben akadályozza az észak-koreai fejlesztéseket.
Egy lépéssel közelebb araszoltunk az általános MI megalkotásához
A Google tudósai olyan modellt fejlesztettek, amelyik képes lehet előzetesen begyűjtött és feldolgozott adatok nélkül, simán csak megfigyeléssel tanulni az emberektől.

 
Hirdetés

Az end-to-end védelmeké a jövő

A kódbiztonság integrálásával új fejlődési szakaszukba léptek a felhős védelmi platformok. Werner Obringot, a Clico Hungary cloud security architektjét kérdeztük a miértekről és hogyanokról.

A biztonsági megoldásszállítók érthető módon egy irányba mozdulnak, hiszen ugyanazoknak a támadásoknak az ellenszerét keresik. Megoldási javaslataikban sokszor csak árnyalatnyiak a különbségek, ami egyszerre könnyíti és nehezíti a választást.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.