7 százalékkal csökkent a gyártók bevétele; az okok a cloud népszerűségében keresendők.

Egészen rondán néz ki a harmadik negyedév a szerverpiacon; az IDC legfrissebb adatai szerint a szállítóknak nem sok örömük lehet az időszakot lefedő három hónap eredményei alapján. Gyakorlatilag az összes kategóriában visszaesés következett be, olvasható ki a Worldwide Quarterly Server Tracker számai közül.

Negatív spirál

Éves szinten 7 százalékot esett a bevétel, a szállítások tekintetében 4,6 százalékos csökkenést mértek a piackutató cég emberei. A piac persze még mindig bőven hoz pénzt a rajta dolgozóknak: 12,5 milliárd dolláros bevételt és 2,38 millió leszállított szervert tudnak felmutatni az érintettek. Ezt fejeli meg a karbantartási szolgáltatásokból származó bevétel.

Kuba Stolarski, az IDC Computing Platforms részlegének kutatóigazgatója szerint a korábban egészséges növekedést produkáló szerpiac elbizonytalanodott. Stolarski úgy véli, hogy az egyébként már előre jelzett vállalati igények visszaesése hangsúlyosabb lett a vártnál. Míg a cloudot nyújtó adatközpontok generálta kereslet segítette a negyedéves eredmények növekedését, addig a minden egyéb téren kibontakozó negatív spirált már nem tudta teljesen ellensúlyozni.
 

 

Create your own infographics


A piaci szereplők top 5-ös listáján ennek megfelelően szinte mindegyik vállalat visszaesést kénytelen elkönyvelni. A HP Enterprise részlege továbbra is megőrizte vezető helyét, de ezt a tavalyi harmadik negyedévhez viszonyítva 12 százalékos bevételcsökkenés mellett érte el. Egyedül a Cisco tudott javítani: 4,8 százalékos bővülést mutatott fel az amerikai vállalat, lassan megközelítve az egymilliárd dolláros bevételi szintet.

Az eredmények hARMatgyengék

Beszédes adat, hogy míg a Lenovo bevétele 1,065 milliárd dollárról 986 millió dollárra esett, addig 7,9 százalékos piaci részesedése változatlanul maradt. A teljes szerverpiac egyébként majdnem pontosan egymilliárd dollárral zsugorodott a tavalyi harmadik negyedévhez képest.

Kitért az ARM-alapú szerverekre is az IDC, egészen finoman fogalmazva az erre a lapkára alapuló kiszolgálók piaci láthatatlanságáról. „Még nem gyakoroltak jelentősebb hatást a szerverpiacra”, írta a piackutató, azzal kiegészítve, hogy egyelőre csupán „minimális bevétel” származik az erre az architektúrára alapuló szerverek értékesítéséből.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.