Papp István, a Magyar Telekom korábbi vezérigazgató-helyettese váltja Drajkó Lászlót a Microsoft magyarországi leányvállalatának élén.
Papp Istvánt nevezték ki a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójának, kinevezése a mai nappal, október 24-én lép hatályba - jelentette be hétfőn a vállalat. Az új vezető felelős a szoftvercég teljes magyarországi működéséért, így az ő feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése. Papp István közvetlenül a Microsoft Közép-Kelet-Európáért felelős elnökének, Don Granthamnek riportol.

Papp István Drajkó Lászlót váltja a Microsoft Magyarország ügyvezetői posztján. Drajkó László több mint 4 év után adja át a magyar ügyvezető igazgatói széket. A következő három hónapban a leköszönő vezető az új ügyvezető munkáját támogatja.

Papp István a Cisco regionális vezetői tisztségéből (Kelet-Közép-Európa, Latin-Amerika, Afrika, Közel-Kelet, Oroszország/FÁK állami szektorbeli ügyfelekért felelős vezető) érkezik a Microsofthoz. A Ciscónál 1999-től számos felsővezetői posztot töltött be, irányította a nagyvállalati, szolgáltatói, kormányzati, kis- és középvállalati, valamint partnerkapcsolati üzletágak tevékenységét.

Átláthatóbb vezetést ígér a magyar Microsoft
Itthon is a felhőbe tart a Microsoft

2005 augusztusától a Cisco Systems adriai régióért és Magyarországért felelős regionális igazgatója volt. 2007-től 2010-ig a Magyar Telekom vezérigazgató-helyetteseként előbb az üzleti szolgáltatások üzletág (T-Systems), majd a vállalati szolgáltatások üzletág vezetőjeként tevékenykedett. Papp István közgazdász végzettséggel és az írországi Warnborough University MBA diplomájával rendelkezik.

Honfitársaink meglehetősen magabiztosak MI-témában

Magyarországon ma már szinte mindenki halott a mesterséges intelligenciáról, ráadásul a társadalom jelentős része úgy gondolja, átfogó ismeretekkel rendelkezik a technológiáról – derül ki a Világgazdaság héten publikált kutatásából.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.