Első fokon 40 millió forintos bírságot rótt ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az Invitelre amiatt, mert a Hatóság vizsgálata szerint tavaly októbertől jogalap nélküli vezetett be tarifamódosítást.
Az NMHH közleménye szerint az Invitel ugyanis egyoldalúan, a jogszabályban szereplő korlátokat figyelmen kívül hagyva emelt havi- és forgalmi díjakat a telefon-, az internet- és a tévé-előfizetések körében. A közlemény szerint a szolgáltató konstruktívan együttműködött a hatósággal, és önkéntes vállalásokat is tett az ellentmondás feloldására, amivel csökkentette a jogsértés súlyát.
Az új szabályok alapján ez az első bírság
Mint azt a Bitport is megírta, az NMHH tavaly több ponton is módosította fogyasztóvédelmi rendeletét.
A tavaly márciusban kiadott, de csak ősszel életbe lépő szabályok szerint a szolgáltatók csak indokolt esetben emelhetik az áraikat. Ilyen indok lehet például az infláció vagy az, ha emelkedik a műsor-szolgáltatási díj.
Az Invitel tavaly októbertől az előfizetői szerződések egyoldalú módosításával vezetett be 50-200 forintos havi és 7-10 százalékos forgalmidíj-emelést. Az emelés a határozott és határozatlan időtartamú szerződésekre és mindhárom általa nyújtott alapszolgáltatásra – telefon, internet, tévé – vonatkoztak. Az áremelést többek között az üzemi, beruházások miatti és jogszabályváltozások nyomán keletkezett költségek növekedésével indokolták. Az NMHH vizsgálata szerint azonban a módosítás feltételei egyik okból sem álltak fenn.
A hatóság a bírság kiszabása mellett kötelezte a szolgáltatót, hogy az érintett szerződéseket a jövőben az elektronikus hírközlési törvénnyel összhangban eljárva módosítsa – áll az NMHH közleményében.
Enyhítő körülmények is voltak
A bírság megállapításánál a hatóság figyelembe vette számított az is, hogy a szolgáltató még az általános hatósági felügyeleti eljárás elején, az október 1-jei módosítások életbe léptetése előtt önkéntes vállalásokat is tett: úgy alakította át a tervezett változásokat, hogy azok jóval kisebb előfizetői kört érintsenek, és lehetőséget adott a szerződések jogkövetkezmények nélküli felmondására két hónapon át.
Ugyanakkor a közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy az NMHH 2011 óta többször is jogsértőnek találta az Invitel egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos gyakorlatát. Az NMHH tavaly nyáron például 80 millió forint bírságot szabott ki a mostanihoz hasonló egyoldalú szerződésmódosítás miatt. Jelen esetben azért volt kisebb mértékű a bírság, mert a szolgáltató önként igyekezett csökkenteni az áremelés hatásait, valamint konstruktívan együttműködött a hatósággal.
Az elsőfokú döntés nem jogerős, azzal szemben az Invitel fellebbezhet a hatóság elnökénél.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?