Az új szolgáltatás kis- és közepes vállalatoknak igyekszik gördülékenyebbé tenni az új munkatársak kiválasztásának folyamatát.

Idén már tett egy lépést a Google, hogy a munkaerőpiacon aktívabb szerepet vállaljon, amit most újabb, önálló termékkel fejelt meg. A májusban bejelentett és néhány hete élesedő Google for Jobs egy sor önálló álláskeresésre használt platform találatait rendezi egy felületre. A héten startoló Hire pedig a jelöltek kiválasztásában lehet majd a munkaadók segítségére.

Kicsiknek és közepeseknek

A Hire deklaráltan kis- és középvállalkozások számára készült termék, amely elsősorban a cég különböző egyéb irodai alkalmazásaival (levelezés, naptár stb.) karöltve lehet versenyképes alternatívája a meglévő hasonló szoftvereknek. A Google szerint utóbbiak használata sokszor nehézkes és rengeteg felesleges adminisztrációs teherrel jár, ami végső soron komoly költségként jelentkezik a vállalkozásoknál. Ezt a folyamatot szeretnék a lehető leggördülékenyebbé tenni a Hire és az ideális esetben már amúgy is használt G Suite termékcsalád szoros integrációjával.

Az egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető szolgáltatással például az interjúztatásért felelős kolléga egy felületen elrendezheti a kiválasztott jelöltek és az őket kérdező belső emberek összeboronálását. Utóbbiak naptárát látva megtalálhatja a megfelelő idősávokat, azokhoz aktuálisan szabad tárgyalókat rendelhet, majd az egészről egy gombnyomással mindenkinek emlékeztetőt, meghívót küldhet, ahogy az az alábbi videóban is jól látszik.

 

 

Az "tesvérekkel" történő együttműködés szorosságára kiváló példa a kommunikáció. Ha mondjuk egy állásra jelentkezőnek a Hire felületén ír üzenetet a cég munkatársa, akkor az a Gmailben is automatikusan szinkronizálódik és mindkét helyen ugyanazt láthatja az adott kolléga.

A Hire-ben értékelni, kommentálni is lehet a reménybeli új munkatársak eddigi eredményeit, interjúkon, teszteken mutatott eredményeit. Ezekből pedig a Sheets eszköztárával elemzésre alkalmas kimutatásokat, jól áttekinthető vizualizációs ábrákat lehet készíteni mindenféle komolyabb emberi beavatkozás nélkül.

Nem európainak való vidék

Bár a Hire kifejezetten kkv-k számára készült, ennek ellenére az árazása nem publikus, ez pedig olyan gyakorlat, ami inkább a nagyvállalati szolgáltatásokra jellemző. Az érdeklődők demóra jelentkezhetnek be, ami után megkapják a Google ajánlatát. Idehaza persze ez egyelőre nem jelent különösebb gondot, hiszen ahogy említettük, a Hire kapui jelenleg csak az Egyesült Államok területén működő cégek számára vannak nyitva.

Cloud & big data

Már a befektetők is tartanak az adatközpontok pusztító mellékhatásaitól

A nagy informatikai vállalatokba befektető csoportok egyre nagyobb nyomást fejtenek ki a cégekre, hogy azok átláthatóbb módon nyilatkozzanak fejlesztéseik környezeti hatásáról, illetve arról, mit tesznek a klímacélok teljesítéséért.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.