A Ford jelenlegi vezérigazgatóját tartják az egyik legesélyesebbnek arra, hogy a következő Microsoft-vezér lehessen.
Hirdetés
 
Steve Balllmer lemondása, Stephen Elop visszaigazolása, a Nokia mobilgyártásának felvásárlása rendesen felkavarta az állóvizet a Microsoft körül (ha egyáltalán volt valaha is állóvíz). Mivel Elop a Nokia CEO posztját otthagyja a Microsoft készülékek üzletágának vezetéséért, adódik a lehetőség, hogy ő legyen Ballmer utódja. Sokan ezt tartják, tartották a legvalószínűbb forgatókönyvnek, a Reuters azonban mégis új nevekről szerzett tudomást.

Mulally vs. Lawrie? ■ A hírügynökség úgy tudja, hogy a Microsoft 20 legnagyobb befektetőjéből legalább hárman Alan Mulally-t, a Ford jelenlegi CEO-ját látnák szívesen a MS élén, de legalább ugyanekkora támogatást élvez a Computer Science vezetője, Mike Lawrie. A Steve Ballmer lemondásának bejelentése után alakult speciális bizottság feladata javaslatot tenni az utódra, és a magukat megnevezni nem kívánó források szerint a vállalat ez év végéig meg is fogja nevezni az új vezérigazgatót. A válogatás egyébként 40, belső és külső jelöltet egyaránt tartalmazó csoportról indult, amit folyamatosan szűkítettek le a tanácstagok.

Alan Mulally: elképzelhető, hogy átül a Microsofthoz

A Reuters által megnevezett két vezető azért vonzó a befektetők számára, mert mindketten sikeres vállalatot vezetnek hosszú évek óta, méghozzá olyan területeken, amelyeket az utóbbi időben inkább a hanyatlás jellemzett. A 68 éves Mulally ennek ellenére legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a szerződése 2014 végéig köti a Fordhoz, amit ő ki is szeretne tölteni. A Reuters viszont úgy tudja, hogy az autógyártó igazgatótanácsa nem zárkózik el attól, hogy elengedjék Mulally-t szerződésének lejárta előtt. 

Halmozták a sikereket  Mike Lawrie 2012-ben csatlakozott az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Computer Science-hez, előtte három évtizeden keresztül az IBM csapatát erősítette, és azért számít esélyesnek, mert pályafutása során több microsoftos kapcsolatot épített ki. Sőt együtt dolgozott azzal a John Thompsonnal, aki most a CEO kiválasztását végző speciális bizottság tagja. Az IBM után Lawrie több informatikai cég élén is megfordult (ilyen volt pl. a Misys Plc), és minden esetben sikerült kivezetnie a vállalatokat a gödörből, sőt képes volt nyereségessé is tenni őket.

Mike Lawrie: a terület szakértője

Kettőjük közül egyértelműen Lawrie számít az esélyesebbnek, hiszen az IT terület szakértője, jól ismeri a piacot, több nagyvállalatnál is megfordult korábban. Ennek ellenére 7 éve a Ford élén álló Mulally is jó választás lehet, hiszen egy másik iparágból hozott tapasztalat vagy lendület sokat segíthet a Microsoftnak, amelynek leginkább CEO poszton van szüksége a megújulásra. Ballmert mindig is inkább kereskedelmi, mint műszaki szakembernek tartották, ezenkívül excentrikussága, szerepelni vágyása sem tett mindig jót a Microsoft megítélésének.

A Microsoft felvásárolta a Nokia mobilos részlegét 
Ballmer egy éven belül távozik a Microsoft éléről
Megrázta a világot a Nokia-Microsoft üzlet 

Az új CEO komoly feladatokkal fog szembesülni, ami elsősorban a Nokiától nemrég megszerzett mobilgyártást, az ezzel együtt járó 32 ezer alkalmazott kezelését jelenti, illetve azt a nagyra törő tervet, mely szerint a vállalat 2018-ra megháromszorozná a Windows Phone készülékek piaci részesedését.

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.