A HTC részvényeinek mélyrepülése megmozgatta pár ember fantáziáját.

Az elmúlt negyedévek során nem nagyon lehetett jó híreket hallani a HTC-ről. Idén is megjelent az aktuális csúcsmodell, de a One M9 nem hozta az eredményeket, amiket vártak tőle, sőt, a megjelenés óta olyan ijesztő mélységekbe zuhant a gyártó értéke és ezzel együtt a megítélése is, ami egyenesen vezetett a cikkünk témájául szolgáló híreszteléshez.

Egyre csak fogynak

Ezúttal a Reuters volt a hír szállítója: a lap munkatársai úgy tudják, hogy a gyengélkedő a HTC-t az Asus nézte ki magának, amire a vezetőség tagjai maguk tettek utalást. A vállalat pénteki nagygyűlésén a zseniális termékbemutatóiról (is) ismert vezérigazgató, Johnny Shih utalt arra egy privát beszélgetés során, hogy szóba jöhetne a HTC megvétele.

HTC One M9: szép, mégsem kell a vevőknek

Mindezt David Chang, a gyártó pénzügyi vezetője kotyogta ki vélhetősen teljesen tudatosan és persze az információ ennél sokkal jobban be volt csomagolva: az „Asustek Computer nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy felvásárolja a pénzügyi gondokkal küzdő HTC-t.” Chang azt is hozzátette, hogy ennek ellenére elég kis esélyt lát az üzlet megvalósulására, mert az Asus az organikus növekedésben hisz, amivel egy cég megvétele nem fér össze.

Pedig ha valamikor érdemes lenne behúzni a HTC-t, akkor az most van. A One M9 március 21-i piaci bemutatkozása óta 47 százalékkal csökkent a cég értéke. Március 20-án még 4,59 dollárt értek a HTC részvények, ami a legutóbbi tőzsdezárásra egészen 2,44 dollárra csökkent. A cég értékének megfelezése mellett az sem kecsegtet sok jóval, hogy a második üzleti negyedévre 257 és 291 millió dollár közötti üzemi veszteséget jelzett előre a vállalat.

Semmi sem jött össze

Az M9 annyira rosszul teljesít, hogy a gyártási volument 30 százalékkal vissza kellett venni, így most az a cél, hogy 3,2 millió keljen el a csúcskészülékből. A HTC az M9 több variánsával is próbálkozott az elmúlt hónapokban, de egyik sem volt képes a tendenciát megfordítani és az sem segített, hogy a telefonok az USA piacán nem voltak elérhetőek.

Egyelőre nem látszik, hogy a HTC hogyan tudna önállóan, külső segítség nélkül kimászni a gödörből. A cég képviselői már bejelentették, hogy októberre elkészül az új, minden eddiginél különlegesebb., úgynevezett „Hős” (Hero) mobil, ami majd megfordítja a trendeket. A legtöbb kritika ugyanis azt rója fel a gyártónak, hogy az M9 nem tudott igazi újdonságot hozni, és túlságosan is hasonlít az elődmodellhez.

Mobilitás

Tesztjelleggel költözhető a víz alatti adatközpont

A tengeri talapzaton csücsülő szerverpark üzemeltetője több hónapos tesztperiódussal igyekszik meggyőzni a potenciális kuncsaftokat.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.