Retina kijelzőt kapott a 21,5 colos, frissült a 27 colos iMac, és a periféria család is megújult.

Az Apple számítógépei legalább olyan fontos szerepet játszanak a cég, és a piac alakulásában, mint az iPhone-ok, a kínálat frissítése mégsem ért meg ezúttal egy külön rendezvényt. A gyártó sajtóközleményben adta hírül, hogy végre jelentős újításokat kap a 21,5 colos iMac, frissül a 27 colos kiadás is és egységesen modernizálódik a billentyűzet, trackpad, egér trió.

Retina, 4K, 5K mindenhol

A legnagyobb minőségi ugrást egyértelműen a 21,5 colos iMac viszi végbe, ami közel 2 éve ugyanabban az állapotban van. Most az Apple úgy döntött, hogy az elavult full HD kijelzőt lecseréli egy Retina panelre, ami az 1920 × 1080-ról 4096 × 2304 képpontra való váltást jelent. A minőségi javulás nem csak a pixelek számában lesz tetten érhető, hanem abban is, hogy az új panel 25 százalékkal szélesebb szín spektrumot tud megjeleníteni és ezt is sokkal pontosabban, élesebben, mint korábban.

Processzorban is előrelépés történt: a 21,5 colos iMac az Intel ötödik generációs (Broadwell) chipjeit kapja meg, ami kiegészül az Intel Iris Pro grafikus meghajtójával. Az új gép legolcsóbb verziója egy 1,6 GHz-es, kétmagos i5 CPU-val, 8 GB RAM-mal, 1 TB tárhellyel rendelkezik, míg a 4k kijelzős modellek alja ugyanez a processzor, de már 3,1 GHz-es órajellel és az említett Iris Pro-val. A belső változásokkal együtt a külalak változatlan maradt, ugyanazt a keskeny kialakítást kapjuk, mint korábban.

A 27 colos iMac család esetében szintén a kijelző áll a középpontban, ugyanis az eddigi modellek mindegyike 5K felbontású panellel is elérhetők lesznek. A számítási feladatokat itt már az Intel hatodik generációs, Skylake processzor családja látja el, a grafikai számításokért pedig az AMD Radeon R9 széria felel. A Retina kijelzős „alapmodell” egy 3,3 GHz-es, négymagos i5-ös processzorral, 8 gigabájt memóriával és 1 TB tárolóval kezd.

Varázslatos gépelés és klikkelés

Az Apple a gépek mellett gondoskodott a kiegészítők frissítéséről is. A beviteli eszközök közös jellemzője, hogy már nem cserélhető elemekről, hanem újratölthető akkukkal működnek, ami lényegesen könnyebbé teszi a kezelésüket. A gyártó azt ígéri, hogy a Lighting kábellel táplálható eszközök egy töltéssel egy hónapot is bírnak, és ha lemerülnének, akkor mindössze két perc töltéssel 9 órára elegendő löketet adhatunk nekik.

A Magic Trackpad 2 az első olyan különálló eszköz, amiben megjelenik a Force Touch technológia, de az is nagy újdonság, hogy végre a teljes felületén lehet klikkelni. A Magic Keyboard ergonomikusabb gomb elrendezést, fejlettebb billentyűmechanikát kapott, és csak azért nincs kettes a neve mellett, mert a korábbi verzió prózaian Wireless Keyboard néven futott. Végül ott van a Magic Mouse 2, ami jelentős újdonságokat nem hozott, mindössze kicsit hosszabb lett, illetve eltűnt az aljáról az elemhez szükséges kis ajtó, így könnyebb lesz a használata.

Piaci hírek

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.