Az e-kereskedelmi óriás arról győzködi a nagy márkákat, hogy gyártsanak az online vásárlásra szabott műzlit vagy mosóport, és hagyják ki a buliból a fizikai boltokat.

Az Amazon.com a jelek szerint egész pályás letámadást indít a hagyományos kereskedők ellen. A Bloomberg értesülései alapján az online kiskereskedelmi óriás Seattle-i központjába invitálta az FMCG iparág olyan meghatározó szereplőit, mint amilyen a General Mills vagy a Mondelez, hogy májusban egy háromnapos demonstráció keretei között meggyőzze őket: a jövőben közvetlenül is teríthetik termékeiket az internetes vásárlóknak, kihagyva a képletből a Walmartot és más áruházláncokat.

A meghívott világmárkák képviselői állítólag az Amazon alelnöke, Jeff Wilke vezetésével bejárhatják többek között a vállalat helyi elosztóközpontját (fulfillment center) is. A vállalat képviselője a Bloombergnek nyilatkozva elmondta: az idők változnak, és meggyőződésük szerint most jött el az a pillanat, amikor az ügyfeleknek történő direkt értékesítés, illetve az erre épülő értékesítési modellek már elég erősek a vásárlói elégedettség és a globális hatékonyság növeléséhez.

Újra megtámadják a felfoghatatlanul nagy piacot

Az Amazon ennek megfelelően megpróbálja felforgatni a nagy márkák és a fizikai boltok kapcsolatát, ami hosszú évtizedeken át azt is meghatározta, hogy a népszerű termékeket egyáltalán milyen módon tervezték, csomagolták és szállították. Az online kereskedő célja, hogy a gyártók ne (vagy ne kizárólag) abban gondolkodjanak, milyen termékekkel tűnjenek ki a többi közül az áruházak polcain – inkább azt tervezgessék, milyen árut tudnának minél gyorsabban eljuttatni a vásárlók ajtaja elé.

Ilyesmire egyébként már most is vannak próbálkozások, ebből a szempontból az Amazon akciója összecseng az FMCG szektorban zajló kísérletekkel, amelyek a gyártási folyamat egészét és az áruk csomagolását is alapvetően átalakítaná. Az innen nézve nem világos, hogyan tudnák a gyárak közvetlenül is kiszolgálni az egyes vásárlókat, ahelyett, hogy a kamionokat töltögetnék a szorosan összepakolt bálákkal. Az Amazon erre egy sor megoldást kínálna nekik, amelyekről azonban még nem akar nyilatkozni.

Az élelmiszerek és az előre csomagolt cikkek piacát éves szinten 800 milliárd dollárra becsülik, az Amazont pedig érthető módon stresszeli, hogy mostanáig nem igazán tudta megvetni rajta a lábát. Ha az internetes kereskedő idővel rábírná a gyártókat, hogy elkezdjenek a kiszállításra optimalizált termékeket is készíteni, azzal a városi lakosságot – a Föld mai lakosságának nagyobbik részét – egy órán belül ki tudná szolgálni, tulajdonképpen okafogyottá téve a munka utáni vagy hétvégi nagybevásárlásokat.

Abban bíznak, hogy senki sem szeretne lemaradni

Az elektronikus kereskedelem a szóban forgó márkák forgalmának még mindig csak igen kis szeletét adja, de a piac sokak szerint fordulóponthoz érkezett: az online vásárlás a jövő, amire ugyanúgy fel kell készülniük, mint amikor annak idején a nagy diszkontáruházak is meggyőzték őket az akkor hasonló módon progresszív, új modell életképességéről.

A változásra a Walmart és más láncok is reagálnak, előbbi például az online rendelés - helyszíni átvétel modellt erőlteti, és az Egyesült Államokban két napos határidővel ingyenes kiszállítást is biztosít a 35 dollárnál nagyobb értékű rendelésekre. Az Amazon ezzel szemben már az egy órás kiszállítási standardot célozza meg, a Bloombergen megszólaló elemző pedig úgy látja, hogy a gyártók lassan kezdhetnek megijedni: a világszerte 300 millió ügyféllel rendelkező Amazon már elég erős ahhoz, hogy adott esetben saját termékeket kezdjen gyártatni azok helyett, akik vonakodnak felkapaszkodni az e-kereskedelmi trendre.

A pelenka és a szappan is repül

Ugyancsak tegnapi hír, hogy az Amazon.com végleg bezárja azokat az oldalait (Diapers.com, Soap.com stb.), amelyeket még az évtized elején sok száz millió dollárért vásárolt fel egy piacszerzési akció keretei között. A fentieket összefogó Quidsi üzleti egység felszámolásával minden tevékenység az egységes Amazon márka alá kerül, 260 alkalmazott pedig új állás után nézhet.

Érdekesség, hogy a Quidsi alapítója, az Amazont annak idején igen kemény árháborúra kényszerítő Marc Lore a cég felvásárlása után 2013-ig az Amazon csapatát erősítette, hogy később a Jet.com felfuttatását követően pont a Walmart elektronikus kereskedelemért felelős vezetője legyen belőle.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.