Lapértesülések szerint a szoftvercég egymilliárd dollár fölötti áron szerzi meg a Yammer nevű vállalati közösségi szolgáltatást, a megállapodást pedig néhány napon belül nyilvánosságra hozzák.
Hirdetés
 
A 2008-ban alapított Yammer a szervezeteken belüli kommunikációra, együttműködésre és információ-megosztásra kínál megoldást. Az eredetileg eredetileg mikroblog-szolgáltatásként induló vállalati közösségi hálózat (nem hivatalos nevén az üzleti Facebook) 2012 elején már több mint 4 millió felhasználóval rendelkezett, és 200 ezer céget jegyzett ügyfelei között. A Yammer alapszolgáltatása ingyenesen vehető igénybe, ám a vállalatoknak minden felhasználó után havi díjat kell fizetniük, ha olyan prémium funkciókat vesznek igénybe, mint a SharePoint-integráció, a hálózati adminisztráció és analitika, az adatok exportálása, vagy akár a billentyűzetfigyelés.

Tíz számjegyű összeg  A Bloomberg és a Business Insider blog is belső forrásokra hivatkozva számolt be róla, hogy a Yammer tárgyalásokat folytat a Microsofttal a közösségi rendszer felvásárlásáról, a megállapodást pedig már pénteken nyilvánosságra hozhatják. A startup szolgáltatás eddig nagyjából 140 millió dollárt szedett össze különböző befektetőktől, cégértékét 500 millió dollárra teszik, mostani vételára viszont a Bloomberg szerint az egymilliárd dollárt is meghaladja majd. Az értesüléseket csütörtök délelőttig egyik fél sem akarta kommentálni.

Közösségben gondolkodnak az ügyvezetők
Hatalmas felvásárlásra készül a Salesforce

Az akvizíció közösségi hálózati eszközökhöz juttatná a világ legnagyobb szoftvergyártóját, amelyeket a vállalati ügyfeleknek szánt megoldásaiba integrálhatna. A piacon elérhető kompetitív termékek egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a közösségi funkciókra, amit a felvásárlások egész sora is jelez. A Salesforce például hasonló áron szerezte meg május végén a Buddy Mediát, sőt Chatter néven már évekkel ezelőtt elindította a Yammer házon belüli megfelelőjét, így a felvásárlás ebből a szempontból is megerősítheti a Microsoft piaci pozícióit.

Frissítés: a Wall Street Journal ugyanaznap már pontos, 1,2 milliárd dolláros vételárról számolt be.
 

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.