Ezúttal az iparági pletykák szinte tökéletesen egybevágtak a valósággal: a szoftveróriás valóban felvásárolja közel 1,3 milliárd dollárért az üzleti Facebookként aposztrofált Yammert.
Szűk két héttel ezelőtt kapott szárnyra a sajtóban az az értesülés, miszerint egymilliárd dollár feletti összeget is hajlandó adni a Microsoft az üzleti közösségi hálózati megoldásokban erős, feltörekvő Yammerért. Ugyan néhányan ennek bejelentését várták a múlt hét eleji, alaposan előkészített microsoftos sajtóeseményen, ám ott ugye a Surface emelkedett a felszínre. Néhány órával ezelőtt azonban ezt a pletykát is megerősítették a felek. Most már bizonyos, hogy a szoftvercég 1,28 milliárd dollárért felvásárolja a közösségi startupot.

200 ezer céges ügyfél  A 2008-ban alapított Yammer a szervezeteken belüli kommunikációra, együttműködésre és információmegosztásra kínál megoldást. Az eredetileg eredetileg mikroblog-szolgáltatásként induló vállalati közösségi hálózat 2012 elején már több mint 4 millió felhasználóval rendelkezett, és 200 ezer céget jegyzett ügyfelei között. A Yammer alapszolgáltatása ingyenesen vehető igénybe, ám a vállalatoknak minden felhasználó után havi díjat kell fizetniük, ha olyan prémium funkciókat vesznek igénybe, mint a SharePoint-integráció, a hálózati adminisztráció és analitika, az adatok exportálása, vagy akár a billentyűzetfigyelés.

A Yammer eddig nagyjából 140 millió dollárt szedett össze különböző befektetőktől, cégértékét 500 millió dollárra teszik, amit most alapos prémiummal toldott meg a Microsoft. Ez nem véletlen, hiszen óriási üzletnek látszik a nagyvállalati közösségi szoftverek piaca. Az IDC friss jelentése szerint csaknem valamennyi szállító kétszámjegyű árbevétel-növekedést produkált az elmúlt időszakban.

Törpéből óriás  A social business platform piac két legnagyobb szereplője, az IBM és a Jive Software is masszív, 70 százaléknál magasabb éves növekedést ért el, a TOP 20 szállító közül a legmagasabb, nem kevesebb mint 132,3 százalékos növekedést pont a Yammer produkálta. Az IDC szerint a 2009-ben még mindössze 370 millió dolláros közösségi platfrom piac mérete 2016-ra közel 4,5 milliárd dollárra növekszik majd, ami évente mintegy 43 százalékos átlagos növekedési ütemet jelent.

Terjednek a közösségi üzleti platformok
A Microsoft felvásárolja az üzleti Facebookot

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.