A telefonokban már nincs több szufla, a dél-koreaiak 8 milliárd dollárért vásárolják be magukat az okos autók piacára.

A Samsung Electronics megállapodott a Harman International Industries 8 milliárd dolláros felvásárlásáról, ami 28 százalékkal magasabb részvényenkénti árat jelent az elsősorban szórakoztatóelektronikai audio termékeiről ismert társaság papírjainak hétfői záró árfolyamához képest.

Bár a Harman nevéről évtizedek óta a mikrofonok, fülhallgatók vagy hangfalak juthatnak a legtöbb felhasználó eszébe, a társaság az autós elektronikai cikkeken túl az okos járművek (connected car) piacán is jelen van, olyannyira, hogy manapság már 7 milliárd dolláros éves forgalmának kétharmad része származik ebből az iparágból.

Az amerikai székhelyű Harman több mint két évtizede működik Székesfehérváron, és jelentős képviselője az autóipari ágazatnak Magyarországon is. A Samsung-felvásárlás a tervek szerint még a jövő év első felében lezárulhat.

Már nem a telefon a menő

A Samsung nagy értékű akvizíciójának is éppen az a célja, hogy a dél-koreai vállalat újabb pozíciókat szerezzen az internetre csatlakozó járművek rohamosan növekvő üzletében, újabb lábat növesztve magának az egyre kevésbé jövedelmező okostelefonos biznisze mellé. Ilyen befektetés volt korábban az elektromos autókat fejlesztő BYD felvásárlása, és ilyen lett volna a Fiat Chrysler felsőkategóriás autóalkatrész-gyártó leányának (Magneti Marelli) megszerzése is, amivel kapcsolatban azonban nemrég kútba estek a hónapok óta zajló tárgyalások.

A Bloomberg beszámolójában megszólaló iparági elemző szerint a lépés - jobban mondva a tranzakció értéke - jól mutatja, hogy a Samsung mennyire elkeseredetten igyekszik a tevékenységében újabb növekedési központokat kialakítani, illetve hogy a cég felismerte, hogy az okosautók szegmensében a saját erejéből soha az életben nem válhat piacvezetővé. Van ugyanakkor 70 milliárd dollárnyi készpénze, amiből alaposan megtámogathatja a növekedést.

Bár egy 8 milliárd dolláros akvizíció önmagában is figyelemre méltó dolog, a jelentőségét most tovább növeli, hogy az lesz a legnagyobb értékű tengerentúli cégfelvásárlás a Samsung eddigi történetében. A megállapodásról szóló közlemény megemlíti, hogy a múlt század közepén alapított és pontosan 30 éve tőzsdei cégként működő Harman okosautó-, audio- és telematikai rendszerei nagyjából 30 millió járműben találhatók meg világszerte.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.