A vállalatok figyelmen kívül hagyják a technológia és az emberi tényező alapvető integrálásának kérdését. Pedig ez az egyik kulcsa a digitális transzformáció folyamatának.

Manapság a csapból is a digitális átalakulás folyik. Ma ez a legnagyobb feladat, amely a vállalatok előtt áll. Arra, hogy a folyamat globálisan hogy áll, születtek már pozitív és negatív eredményt hozó kutatások is, de az mindben közös, hogy az érintett cégek többsége rosszabb esetben az útkeresésénél, jobb esetben valahol út közben van.

A PwC idei Digitális IQ felmérése most a pesszimistább képet mutatja. A felmérés szerint, melyben idén több mint 2200 cégvezetőt kérdeztek meg, az egyik legnagyobb probléma, hogy a vállalatok figyelmen kívül hagyják a technológia és az emberi tényező alapvető integrálásának kérdését.

A kutatás tíz éve minden évben megvizsgálja cégvezetők megkérdezésével, hogy a vállalatok hogyan maximalizálják digitális beruházásaikat, és hogyan profitálnak belőlük. Általános probléma, amit nem is sikerült enyhíteni, hogy ezek a beruházások nem hasznosulnak megfelelően.

Egyszerű megközelítés: digitális transzformáció – magasabb bevétel

De egyáltalán: mit várnak a cégvezetők a digitalizációtól? A legtöbben természetesen a bevételek növekedését – a válaszadók 57 százaléka sorolta ezt az első helyre –, az összes többi lehetőség (profitnövekedés, költségmegtakarítás, jobb ügyfélélmény, termékinnováció) ehhez képest elenyésző. Az előző felméréshez képest egy területen, a jobb ügyfélélménnyel kapcsolatos várakozásokban volt. Míg a 2016-os felmérésben a válaszadók negyede helyezte ezt az első helyre, a mostaniban csupán minden tizedik válaszadó.

 
PwC Digitális IQ 2017 – Digitális beruházásokkal kapcsolatos elvárások
Create column charts

A képet árnyalja, hogy a legjobban teljesítő vállalkozások a digitális szó jelentését tágabban értelmezik: az ebből a körből kikerülő válaszadók 30 százalékuk szerint itt többről van szó pusztán az informatikánál, míg 16 százalékuk szerint a két szó lényegében ugyanazt takarja.

Az azonban a válaszadók többsége szerint nem kérdés, hogy technológia mellett az ügyfelek és munkavállalók szerepe (a kutatás ide sorolja a CDO-kat, azaz a Chief Digital Officereket, valamint a CIO-kat, azaz a Chief Information Officereket is) döntő fontosságú. A pénzügyileg legjobban teljesítő vállalatok vezetőinek 82 százaléka szerint a kialakulóban lévő technológiákhoz való alkalmazkodási képességük a kulcsa a digitális átalakulás előmozdításának. Ezek a vállalatvezetők úgy ítélik meg, hogy az emberi tényező a legfontosabb a digitális beruházások és innováció szempontjából.

 
PwC Digitális IQ 2017 – A digitális átalakulás akadályai
Create bar charts

Miközben a technológiai beruházások alapvetően növekedtek, csökkent azoknak a vállalatoknak az aránya, amelynek külön csapata van az újonnan megjelenő technológiák és innovációs lehetőségek feltárása. A válaszadók közel fele (49 százalék) továbbra is a rendelkezésre álló eszközök értékelése alapján dönt az új technológiák bevezetéséről. 40 százalékuk viszont mindig a konkrét üzleti igényekből indul ki, és proaktív módon igyekszik feltárni az új innovációs lehetőségeket.

A felső vezetők egyre aktívabbak, de ez még kevés

A kutatás szerint érzékelhető az elmúlt tíz év adatai alapján, hogy a felső vezetők egyre aktívabb szerepet vállalnak a digitális technológiai beruházásokban. Ugyanakkor ez közel sem jelenti azt, hogy a változások élharcosai lennének. Tíz éve a cégek harmada nyilatkozott úgy, hogy vezérigazgatójuk a digitális átalakulás élharcosa. A legutóbbi kutatás szerint arányuk most már 68 százalék, ám az egy évtized alatt a cégvezetők szerepe is változott: ma már ugyanis a zavaró tényezők elhárításáért és az átalakulás előmozdításáért is felelősek – lennének. A problémát tetzi, hogy a válaszadók egy jelentős része szerint a cégvezető egyedül is van az ilyen törekvéseivel, mert más felső vezetők nem vállalnak részt a digitális átalakulásban.

Ugyanakkor az is látszik, hogy a vállalatvezetők azonosították már azokat a technológiákat, melyek a saját üzletükre a legnagyobb diszrupciós hatást gyakorolja, és tervezik is, hogy még az idén, de a következő három évben mindenképpen beruháznak ilyen technológiába.

 
PcW Digitális IQ 2017 – Diszruptív technológiák
Create column charts

A diszruptív technológiák élén egyébként az IoT (Internet of Things), a mesterséges intelligencia és a robotika állnak. Az IoT esetében többségben vannak azok, akik az iparágukra érzik veszélyesnek a technológiát, míg a mesterséges intelligenciát inkább az üzleti modelljükre érzik kihívásnak.

A PwC Magyarország technológiai tanácsadásért felelős cégtársa, Kerekes Antal szerint ma már valamennyi felső vezetőnek tisztában kellene lennie a vállalata stratégiájához legjobban illeszkedő technológiákkal, hogy eldönthesse, melyekbe érdemes fektetni. Ki kell alakítani a vállalati innovációs kultúrát – Kerekes szerint ez jelenti ma a digitális IQ növelését –, mert csak így lehet a versenyt a mai, főleg startupok által keltett kihívásokkal teli piacon.

A felmérés teljes anyaga innen tölthető le pdf-ben.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.