Az NMHH Projekt Koordinációs Főosztály főosztályvezetője, Kovács Endre ugyanis annak előkészítésért és levezényléséért kapta a rangos elismerést.

A Nemzetközi Projektmenedzsment Naphoz kapcsolódóan idén is átadták az Év Projektmenedzsere díjat. A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla által meghirdetett és a Nemzetgazdasági Minisztérium védnöksége alatt álló elismerést idén Kovács Endre, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Projekt Koordinációs Főosztályának főosztályvezetője vehette át dr. Lenner Áron Márktól, a NGM belgazdaságért felelős helyettes államtitkárától, Cserna Józseftől, a PMSZ elnökétől, valamint Tárnoki Pétertől, a FŐVOSZ főtitkárától, a díjbizottság elnökétől.

Az idén hirdették meg 14. alkalommal az Év Projektmenedzsere díjat. A legjobb pályázatot a bíráló bizottság két körben választotta ki. A beküldött pályamunkák alapján személyes beszélgetésre hívták azokat a pályázókat, akik esélyesek voltak a díjra. A végső döntés a bíráló bizottság ez alapján hozta meg.

A döntőbe nyolc pályázó került: Ecsedi Péter (ITSH), Iványi Antal (Ericsson Magyarország), Kovács Endre (NMHH), dr. Lugosi Erzsébet (Multicontact Consulting Kft.), Somos Gábor (Magyar Telekom), Svába Szilárd (Óbuda-Újlak Zrt.), Timer Anita (AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.), valamint Wéber György (Makro-Dóm Kft.).

A döntnökök végül Kovács Endre pályázatát tartották arra érdemesnek, hogy a szakember elfoglalhassa a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tizennegyedik helyét. Az NMHH Projekt Koordinációs Főosztályának főosztályvezetője felelt projektmenedzserként a digitális átállás komplex feladatának az előkészítéséért és megvalósítás teljes lebonyolításáért. Mint azt a zsűri értékelésében kiemelte, a projekt magában foglalta jogszabályi környezet megteremtését, az Európai Unió szervezeteivel történő egyeztetését, valamint Magyarország teljes lakosságának felkészítését, a kereskedelmi hálózatokkal való megegyezést és a szociális rendszere kiépítését a támogatásokhoz.

Különdíjban részesült Wéber György építészmérnök, a Makro-Dóm Kft. ügyvezetője, aki társasház-beruházás teljes projektjének a lebonyolításával pályázott. A bírálók többe között azt értékelték Wéber pályázatában, hogy az építőipari és lakásépítési-beruházási válság alatt sikerült a projektnek 100 százalékos kihasználtságot elérni. Ehhez a projektvezetőnek az ingatlan-egységek értékesítése, az épület üzemeltetésének megszervezése és ellátása mellett ki kellett dolgoznia a bérbeadás konstrukcióját és az ingatlanközvetítői rendszerekkel való együttműködést is.

A döntőbe került további szakemberek elismerő oklevelet vehettek át Lenner Áron Márktól.

A zsűrorok és a díjazottak

Az Év Projektmenedzsere Díjat a projektmenedzsment szakma hazai szervezetei – a Fővállalkozók Magyarországi Szövetsége, a HTE Projektmenedzsment Szakosztály, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ), a PMI Budapest, a Projekt Menedzsment Mesterség Kitűnőségéért Alapítvány, az Építéstudományi Egyesület, a Magyar Logisztikai Egyesület és a Vezető Informatikusok Szövetsége – minden évben közösen hirdetik meg, értékelik és tesznek javaslatot az Év Projektmenedzserének személyére.

(Fotók: Paksy Patrik)

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.