Az Xperia Z sorozat egyszerre három taggal és egy sor új funkcióval gazdagodott.

Az, hogy egy új mobilból kétféle verzió kerül egyszerre a piacra, már megszokhattuk. A Sony ebben (és még jó pár dologban) továbblépett, mivel az Xperia Z sorozatot rögtön három új modellel bővítette ki. Ezzel együtt a japán gyártó a „lássunk el 4k kijelzővel egy felhasználói célra szánt okostelefont” verseny is megnyerte.

4k, hármasfogat

5,5, 5,2, 4,6. Így alakul a három készülék, az Xperia Z Premium, az Xperia Z5, illetve az Xperia Z5 Compact kijelzőinek mérete. A Premium kiadás IPS megjelenítője ezek szerint 2160 × 3840 képpont (4k) felbontású, ami az említett 5,5 colos felületen 806 ppi képpont sűrűséget jelent. A középső újonc felbontása a sokkal konvencionálisabb fullHD-nál állt meg, míg a Compact egy 720p panelt kapott. A megjelenítők méretein és felbontásán kívül a RAM különbözteti meg még a három modellt, mivel a Premium és az alap kivitelbe 3 GB, a Compactba pedig 2 GB jutott.

Xperia Z5 Premium aranyban

A Sony nem nagyon nyúlt hozzá az évek óta vitt formanyelvhez, vagyis a három új készülék továbbra is az üveg elő- és hátlapok, a kicsit sarkos kialakítás univerzumában mozog. Az ujjlenyomat-olvasók egyre elharapózódó trendjéhez igazodva az új Xperiák is kaptak ilyen szenzort, ez azonban a többiekkel ellentétben nem alulra, középre (ott nem is lett volna helye), nem is a hátlapra, hanem a jobboldalon található bekapcsoló gomb alá került.

Egyenlő elosztás elve

Lehet furcsállni a Sony termékpolitikáját, az azonban egyedülálló, hogy az előbb felsorolt különbségeken túl mindhárom mobil megkapja az összes új elemet. Ez azt jelenti, hogy a Compact is ugyanazzal a Snapdragon 810 SoC-val, kétszer négymagos processzorral (Quad-core 1.5 GHz Cortex-A53 és Quad-core 2 GHz Cortex-A57), grafikus gyorsítóval, 4G támogatással, alap tárhellyel (32 GB) bír, mint a két nagyobbik modell.

Xperia Z5 Comapct

Sőt, ez tetten érhető a kamera esetében, vagyis ugyanaz a 23 megapixeles objektív és technológia kerül a három készülékbe. A képalkotás terén is teljes megújulás van a Sony-nál, amihez a Z1 modell óta nem nyúltak hozzá markánsabban. Most a vadonatúj, állítólag a piac leggyorsabb, 0,03 másodperc alatt fókuszáló mobilos kamerájáról beszélünk, ami az új, 1/2.3" Exmor RS szenzort használja, ami egy új, f/2.0 értékű objektív mögött teljesít szolgálatot.

A három, Android 5.1-et futtató okostelefon az ősz folyamán (október-november), több színváltozatban kerül a boltokba. Árazásról, hazai megjelenésről egyelőre nem beszélt a Sony, egyedül azt tudjuk, hogy a sima Z5 és a Premium kivitel dual SIM-es verzióban is elérhető lesz.

Az Xperia Z5 és Compact egymás mellett

Konzumer tech

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.