Minden elektronikus funkcionalitás okostelefonjainkba tart - ez ellen lépett a Mastercard, létrehozva az ujjlenyomat-olvasóval rendelkező bankkártyát.

Évek óta megfigyelhető a konvergencia, ami az összes, elektronikus módon végzett tevékenység kezelését igyekszik az okostelefon felé terelni. Ennek több aspektusa is érinti az elektronikusfizetési-szolgáltatókat: nem csak maga a digitális fizetés készül átköltözni mobil eszközeinkbe, hanem azok biztonsága is magasabb szintet üt meg, mint amit a mezei plasztiklapok esetében a bankok biztosítanak.

Ujjlenyomat-olvasó a bankkártyán

Ezt a trendet elégelte meg a Mastercard: a vállalat bejelentette legújabb termékét, amely alaposan átszabja a már 60 éve velünk levő bankkártyák működését (és kinézetét). Amikor azt hinnénk, hogy már nincs hova újítani, akkor a Mastercard egy, az okostelefonok világából megismert fejlesztés átültetésével mégis csak elő tudott állni valami szokatlannal. Biometrikus azonosítással teszi biztonságosabbá a műanyag lapocskákkal történő fizetést.

A Dél-Afrikában kifejlesztett termék pilotprogramja éppen most zajlik, a Mastercard elmondása szerint hamarosan Európában és Ázsiában is tesztelni fogják az ujjlenyomat-olvasóval szerelt megoldást. A vállalat bízik benne, hogy a jövő év elejére még az amerikai felhasználókat is elérheti a fejlesztés.

A kicsiny, ujjbegymintázatot azonosítani képes olvasó két ujjlenyomatot is el tud tárolni, így társkártyás konstrukciókhoz is használható. Működése pofonegyszerű: tulajdonosának ujjlenyomatával azonosítania kell magát akkor, amikor chipolvasó terminálba helyezi a kártyát. A terminál ugyanannyi idő alatt regisztrálja a kártyatulajdonos identitását és végzi el a fizetési procedúrát, mint amennyi ideig ez utóbbi tart a hagyományos bankkártyák esetében.

Ára van a kényelemnek és a biztonságnak

A digitális fizetőeszköz használatához sem PIN-kód használatára, sem új chipolvasó terminálra nincsen szükség. A kártya nem igényel akkumulátort, mivel a leolvasáshoz és az így nyert adatok értelmezéséhez a terminálból nyeri az energiát. Ennek köszönhetően a Mastercard új terméke ugyanolyan kompakt lehet, mint a ma elterjedt chipes kártyák.

Van azonban egy hátulütője is a dolognak: az előállítási költségek értelemszerűen magasabbak a jelenleg használt bankkártyákhoz képest. Éppen ezért a Mastercard arra számít, hogy először az anyagilag jobban elengedett magánfelhasználók és a megnövelt biztonságot értékelő vállalati ügyfelek fogják alkalmazásba venni a terméket. Számukra kiemelten fontos, hogy a kártya esetleges elvesztése/ellopása esetén sem kínál hozzáférést illetéktelenek számára a mögötte álló bankszámlához.

A Dél-Afrikában zajló teszteket a Pick n Pay nevű kiskereskedelmi áruházlánc és az Absa Bank (a Barclays Africa leányvállalata) alkalmazottjaival végzik. Jelenleg a pilotprogramban részt vevők számára kötött módon, vagy egy boltban, vagy egy pénzintézetben kell elvégezni az ujjlenyomat regisztrálását, de a Mastercard azon dolgozik, hogy ez a folyamat a jövőben kényelmesebben, akár otthonról is elvégezhető legyen.

Utolsó erőfeszítés?

Könnyen lehet, hogy ez az utolsó jelentős innováció a bankkártyák területén, a korábban már említett okostelefonos trend teljesen bedarálhatja a különálló felhasználóazonosításra alapuló megoldásokat. Persze ez nem vonatkozik a biometria használatára; az okostelefonok ujjlenyomat-olvasói eléggé elterjedtek már, jelenlétük általánosnak mondható. Még az olyan trükkök ellenére is, melyekkel kvázi láthatatlanná teszik, a kijelző alá rejtik el a szenzorokat, ahogyan azzal az Apple kísérletezik.

Biztonság

Így kell adatot törölni a GDPR szellemében

Nemzeti szinten eddig is szigorú rendelkezések vonatkoztak az érzékeny adatok megsemmisítésére, de az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletének hatályba lépése után senki sem kerülheti el az információtörlés folyamatos feladatát.
 
Hirdetés

Ezért vannak biztonságban személyes adataink a felhőben

Nyakunkon az új európai adatvédelmi rendelet bevezetésének határideje, ami minden, adatkezelést végző vállalatra vonatkozik. A felhőszolgáltatók azonban elébe mentek a GDPR-nak.

A GDPR miatt elvileg változik az adatok életciklusa, de a gyakorlatban nem feltétlenül. Aminek viszont kellene változnia, az a hazai szabályozás. Ezen a téren viszont nem állunk jól.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.