A regnáló vezérigazgató tavaly őszi döntésének megfelelően a májusi közgyűlésen új ember áll a chipgyártó élére. A korábbi várakozásokkal ellentétben Brian Krzanich személyében belülről érkezik Paul Otellini utóda.
Vége a találgatásoknak: az Intel igazgatótanácsa egyhangúlag szavazott bizalmat Brian Krzanich jelenlegi operatív vezetőnek, aki a május közepén esedékes éves közgyűlésen veszi át a cég irányítását Paul Otellinitől.

A mandátumáról tavaly ősszel önként lemondó jelenlegi vezért így annak ellenére belső munkatárs váltja, hogy az Intel novemberben azt is közölte: története során először külső jelölteket is számításba vesz az utódlás kérdésének eldöntésénél. Ebből korábban piaci elemzők azt olvasták ki, hogy várhatóan kívülről ülhet be valaki most májusban a vezérigazgatói székbe. A jóslat azonban ezúttal nem igazolódott.

Régi harcostárs  Brian Krzanich ugyanis mindennek mondható, csak kívülről érkezőnek nem. A megválasztott új vezető 1982-ben kezdte meg inteles karrierjét mérnökként, és az elmúlt évtizedekben szépen lépegetve a ranglétrán egészen az ügyvezető igazgatói (Chief Operations Officer) titulusig jutott, azaz a cég második embere lett. Ez utóbbi pozíciót 2012 januárja óta töltötte be.

Május 16-án Krzanich az 1968-ban alapított Intel hatodik vezérigazgatója lesz, a posztot 2005-ben átvevő Otellini pedig a korábbi terveknek megfelelően tanácsadóként segítheti tovább a vezetőség munkáját.

Meglepő lelépés  A már hivatkozott tavaly novemberi Otellini-bejelentés meglehetős meglepetést okozott, hiszen az elnök-vezérigazgatónak csak 65 éves korában, 2015-ben kellett volna kötelezően átadnia a helyét, ám az igazgatótanács sikertelenül próbálta maradásra bírni a csaknem alapítása óta az Intelnél dolgozó szakembert.

Bár Otellini önként távozik, sokan már a hír nyilvánosságra kerülésekor felhívták rá a figyelmet, hogy a döntést mindeképpen ösztönözhette a PC-szállítások visszaesése vagy az Intel lemaradása a mobil szegmensben, ahol piaci részesedése egy százalék alatt van. A chipgyártó ugyanakkor magas szintű gyártástechnológiával és -kapacitással rendelekezik, a szerverpiacon pedig különösen erős pozícióban van, és éppen ez az erős háttér lehet a garanciája annak, hogy a vezetés felfrissítése látványos eredményeket hoz majd.

Megcsúszott az Intel a tabletek miatt
Idő előtt távozik az Intel vezérigazgatója 

Milliárdnyi ember elől ihatja el a vizet a mesterséges intelligencia

Az ENSZ egyik szervezetének friss jelentése olyan óriási energia-, víz- és földterület-felhasználásra figyelmeztet, ami súlyos környezeti és méltányossági kihívásokat vet fel a globális MI-infrastruktúrát illetően.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.