A TP-Link egyszerre három androidos készülékkel ugrik bele az okostelefon bizniszbe.

Azt gondolhatnánk, hogy már talpalatnyi hely sem maradt a mobilpiacon, ennek ellenére a mai napig vannak új belépők. Ezúttal egy olyan kínai vállalatról mondhatjuk el ezt, amely eddig a hálózati eszközök területén szerzett magának hírnevet és jelentős piaci részesedést. A TP-Link a CES keretein belül mutatta be a Neffos C5 elnevezésű okostelefon családját, ami rögtön három modellel száll versenybe.

Androidos trió

A legszerényebb képességű, belépő szintű modell C5L névre hallgat és vélhetően legfeljebb várhatóan alacsony árával tudja majd felhívni magára a figyelmet. A 4,5 colos, 854 × 480 felbontású IPS kijelző, a Qualcomm Snapdragon 210 chipsetben dolgozó, négymagos, egyenként 1,1 GHz-es processzor, illetve az 1 GB RAM az alapszintű feladatokra lesz csak elég. Ezeken kívül a 8 gigás, microSD-vel bővíthető tárhely, a 4G támogatás, illetve a 8 megapixeles hátlapi kamerát érdemes még feljegyezni.

A Neffos C5 modell már pár szintet erősít az 5 colos, HD felbontású (1280 × 720 pixel) kijelzőjével. A dual SIM üzemmódú mobilban a Media Tek 64 bites, négymagos processzora dolgozik (MT6735) 1,3 GHz-en, a RAM itt már duplázódik (2 GB), és a szintén bővíthető tároló 16 GB-os. A hátlapi 8 megapixeles kamerában nincs változás, de a selfie célokra használható már 5 megapixeles. A C5 szintén 4G képes és egy 2200 mAh-s akku található meg benne.

Végül a széria csúcsa, a C5 Max maradt, ami egy 5,5 colosra felhúzott, és full HD felbontású kijelzővel szolgál. A processzort ebbe a készülékbe is a MediaTek szállítja (nyolc mag, 1,3 GHz), de a RAM és a tároló is maradt a 2GB/16GB kombinációnál. A hátlapi kamera azonban már 13 megapixeles, LED vakut is mellékeltek hozzá, amin kívül a 3045 mAh-s akku mutat még különbséget a többiekhez képest.

A megjelent fotók alapján erősen az LG G3 formavilágát követő TP-Link mobilok mindegyike Android 5.1-gyel (Lollipop) kerül piacra. Ennek pontos időpontjáról (2016. Q1), illetve az árazásról egyelőre nem tudunk közelebbit, azt azonban igen, hogy szürkében és feketében lesznek elérhetők.

Router az okosothonnak

A TP-Link a mobilokon kívül egy sor, az eredeti profilba illő terméket is bemutatott a CES-en, amelyek közül az IoT célú routert érdemes kiemelni. Az SR20-as készülék egy érintőképernyővel ellátott, otthoni célokra kínált router, ami a vezeték nélküli hálózat biztosításán kívül további menedzselési lehetőségeket is tartogat.

A felhasználó egy kiegészítő mobilos app használatával egy rendszerbe helyezheti, szinkronizálhatja, majd vezérelheti az otthonban működő intelligens eszközöket (izzók, kapcsolók, elosztók, kamerák, stb.).

Konzumer tech

A kínaiak optimisták, a világ nagy része gyanúsan méregeti a digitalizációt

Egy frissen közzétett globális felmérés rávilágít, hogy a technológiai fejlődés önmagában nem sokra vezet, ha az emberek bizalmatlanok, és nem is részesülnek széles körben annak előnyeiből.
 
Hirdetés

Idén elstartol az 5G, még több fizetésre való kütyü jön a Telenor Research szerint

A Telenor Research kutatói egy csokorba gyűjtötték az idei év legmeghatározóbb fogyasztói trendjeit. Többek között debütáló 5G-t, kiterjesztett valóságra építő szolgáltatásokat és a mobiltárcák széles körű elterjedését várhatjuk 2018-tól.

Hirdetés

Ezért vannak biztonságban személyes adataink a felhőben

Nyakunkon az új európai adatvédelmi rendelet bevezetésének határideje, ami minden, adatkezelést végző vállalatra vonatkozik. A felhőszolgáltatók azonban elébe mentek a GDPR-nak.

Nemzeti szinten eddig is szigorú rendelkezések vonatkoztak az érzékeny adatok megsemmisítésére, de az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletének hatályba lépése után senki sem kerülheti el az információtörlés folyamatos feladatát.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.