Radev Mihályt irányítja januártól a vállalat IT üzletágánál az értékesítést.

Idén januártól Radev Mihályt nevezték ki a Schneider Electric magyar leányvállalatánál az IT üzletág értékesítési igazgatójának.

A menedzser 12 éves értékesítési tapasztalattal rendelkezik az IT és elektronika területén. Kinevezése mellett szólt az is, hogy rövid megszakítással immáron 7 éve dolgozik a Schneider Electricnél, így otthonosan mozog a vállalat termékei és megoldásai között, kiismeri magát a szervezeti folyamatokban, ezen felül jó viszonyt ápol kollégáival és a vezetőséggel egyaránt – áll a kinevezéséről kiadott közleményben.

Radev Mihály középiskolai tanulmányait az Egyesült Államokban végezte, diplomáját pedig 2001-ben Bécsben a Webster University kihelyezett Bachelor of Arts: Business Administration képzésén szerezte. Az elmúlt hét évben az APC by Schneider Electric termékek és megoldások teljes disztribúciós hálózatáért felelt. Az ő nevéhez kötődik az értékesítés maximalizálása érdekében megalkotott stratégia és üzleti folyamatok mellett a disztribúciós hálózat átszervezése, és egy új partnerprogram kialakítása, melynek eredményeként a tagokon keresztüli értékesítés 30 százalékkal bővült.

Közösség & HR

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.