Egy átfogó nemzetközi kutatás arra jutott, hogy sok régióban megállt, sőt néhol csökkent is az átlagos idő, amennyit az emberek naponta a közösségi média bugyraiban töltenek.

Érdekes meglátásokkal szolgál a GlobalWebIndex nemrégiben publikált tanulmánya a közösségi média használatával kapcsolatban. A londoni székhelyű kutatócég Social Flagship Report elnevezésű kutatásához 45 ország összesen több százezer internetezőjét kérdezte meg a témában. Bár Magyarország nincs a lefedett térségek között, a globális trendek számunkra is tanúságosak lehetnek.

Ami sok az sok

Úgy tűnik, van az a szint, ami már telítettséget jelent a felhasználók jelentős részének. A válaszokból ugyanis az szűrhető le, hogy elsősorban a fejlett, szaturált piacokon a tavalyi adatokhoz képest visszaesett a közösségi hálózatokra fordított napi átlagos idő. Ez ugyan a 45-ből csak 20 országra igaz, de így is intő jel lehet a Facebooknak és társainak, miszerint nem fog az idők végezetéig nőni az igény a szolgáltatásaikra.

 

A naponta átlagosan közösségi médiával töltött idő változása régiók szerint (Forrás: GlobalWebIndex)

 

A megkérdezettek 98 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt hónapban használta valamelyik közösségi hálózatot, azaz manapság internetezőnek lenni egyet jelent a social media használatával. Világszinten jelenleg átlagosan 2 óra 23 percet töltünk hírfolyamok, twittek böngészésével, lájkolással, hozzászólások írásával, képek, videók nézegetésével. Ez az egyébként megdöbbentően nagy időtartam nagy különbségeket mutat régiós bontásban. Észak-Amerika és Európa a legvisszafogottabb (2 óra alatti használattal), míg Latin-Amerikában és a Közel-Keletet és Afrikát jelentő EMA régióban élők bőven 3 óra felett fecsérelnek el ilyesmire a napjukból.

A világcsúcsot viszont jelenleg egy ázsiai ország, a Fülöp-szigetek tartja, ahol 4 órát egy még egy percet szórakoznak el naponta. A spektrum másik oldalán a kimért japánokat találjuk. A szigetországban mindössze 45 perc jut átlagosan ilyesmire. A hagyományosan rengeteget dolgozó japánoknál egyébként az is csökkentheti a statisztikát, hogy a világ egyik legöregebb társadalmáról van szó, miközben ez a téma leginkább a legfiatalabb korosztályokat érinti, érdekli.

Miért csinálod ezt?

A számos egyéb területre kiterjedő kutatásban megvizsgálták azt is, milyen mozgatórugók állnak a hátterben, amelyek miatt az emberek ennyien és ilyen sokat használják a közösségi médiás csatornákat. Itt is olyan folyamatokat lehet találni, ami arra utal, hogy az elmúlt években átpozícionálódott ezeknek a platformoknak a szerepe.

A leggyakoribb motivációk a közösségi oldalak használatánál (Forrás: GlobalWebIndex) 

 

Miközben korábban egyértelműen a barátokkal, ismerősökkel való kapcsolattartást említették legtöbben a használat indokaként, a 2019 elején begyűjtött válaszok már a hírfogyasztás és információszerzés elsőbbségét mutatják. Igaz, a vezető motívumok között nincs nagy különbség. A vicces tartalmak keresése és a szimpla unaloműzés majdnem ugyanannyira fajsúlyos szereplő ebben a történetben.

Közösség & HR

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.