Újabb uniós vizsgálat fenyegeti a Google-t: ezúttal Android platformjához köthető üzleti gyakorlatát vélelmezi tisztességtelennek Brüsszel.
Ha csak az elmúlt hónapok történéseit nézzük, azt gondolhatnánk, hogy az unió rászállt a technológiai iparra, főként annak tengerentúli és távol-keleti szereplőire. A múlt év végén az Apple-t és öt multi könyvkiadót számoltatott el az e-könyvek piacán folytatott versenykorlátozó magatartásuk miatt. Alig egy hónappal később éleződött ki a helyzet Brüsszel és a Google között amiatt, hogy az internetes óriás visszaél piaci dominanciájával és saját szolgáltatásait szándékosan előnyös helyre sorolja a keresőjében. A Microsoftnak több mint fél milliárd eurója bánja, hogy szembement az uniós szabályoknak, de az EU vizsgálódik már a két kínai távközlési óriás, a Huawei és a ZTE európai kereskedelmi gyakorlata miatt is.



Licencpolitika és Európa Most megint a Google-t figyelmeztették Brüsszelből, hogy nem EU-konform, ahogy csökkentett díjú licencpolitikájával és csak bizonyos gyártóknak nyújtott exkluzív ügyleteivel támogatja androidos okostelefon platformját. A Financial Times betekintést nyert az ezeket bizonyító dokumentumokba.

Az egyelőre nem hivatalos vizsgálat még előkészítő szakaszában van és két nagy rivális a Microsoft és a Nokia panaszára indult el. Az egymással szoros szövetségben két cég vádolja a Google-t, hogy Android szoftverét jóval áron alul licencelte a gyártóknak, akiket emellett arra kért, hogy töröljék és/vagy késleltessék egy-egy neki nem tetsző rivális operációs rendszert használó modell piacra dobását. A Brüsszeli Bizottság azt is vizsgálni akarja, hogy a Google kötött-e exkluzív megállapodásokat a készülékgyártókkal arról, hogy előtelepítsék a mobilokon a keresőóriás számára fontos szolgáltatásait, például a YouTube-ot.

A gyártóknál is érdeklődik az EU Válaszukban a Google illetékesei kiemelték az Android versenyt támogató nyílt platform jellegét. Ami pedig a gyárilag telepített alkalmazásokat illeti, a keresőóriásnál úgy látják, a készülékgyártók, szolgáltatók és maguk a vásárlók is tudják, hogyan használják az Androidot, és melyik alkalmazásra van szükségük.

Emellett Brüsszel kiküldött a készülékgyártóknak és a mobilszolgáltatóknak egy 23 oldalas kérdőívet, ez azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy az unió azonnal hivatalos vizsgálatot indít a Google kereskedelmi gyakorlata miatt. A nem hivatalos eljárást már egy éve elindították, de most azért kapott nagyobb figyelmet, mert az elmúlt hetekben 14 technológiai cég – beleértve a Microsoftot, az Oracle-t és a Nokiát – hivatalosan is panaszt tett Brüsszelben amiatt, hogy a Google több területen is visszaél a piaci dominanciájával.

Brüsszel vizsgálná a Huawei és a ZTE európai üzleteit
Könnyen elfajulhat az EU és a Google vitája

Ha lassan is, de Európában is beindulnak a robotaxik

Az Uber a héten jelentette be, hogy megnyitja az előjelentkezéseket az első londoni autonóm fuvarokra. Ezzel duplázódhat az európai robotaxis szolgáltatások száma, hiszen a szomszédunkban pár hete már futnak a Verne autói.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.