Öt másik tagállammal együtt nyílt, átlátható vitát és világos ütemtervet sürgetnek abban az ügyben, hogy az Európai Bizottság milyen közvetlen hozzájárulást vár a nagy online szolgáltatóktól a távközlési hálózat működtetéséhez.

Pénteken Németország és öt másik uniós tagállam is beszállt abba a vitába, amely az Európai Bizottság (EB) elképzeléseiről zajlik a big tech vállalatok szerepvállalásával kapcsolatban a hálózati költségek megosztásában. A tervek körül eddig is nagy volt a zaj a különböző érdekcsoportok támogatásától vagy ellenállásától függően. Az időről időre felmerülő elképzelés alapja, hogy a legnagyobb tartalomszolgáltatók, mint a Meta, az Alphabet, az Apple, az Amazon, a Microsoft vagy a Netflix, együttesen az európai internetes forgalomnak több mint a feléért felelősek, és hatalmas profitra tesznek szert ezen keresztül, miközben a szükséges kapacitások kiépítését, az 5G-s fejlesztéseket vagy az FTTH hálózatok legköltségesebb elemeit mind az infrastruktúraszolgáltatók fizetik.

Bár a dolog logikusnak tűnik, a az érintett online vállalkozások azt hangoztatják, hogy ők maguk is rengeteget költenek olyan eszközökre és technológiákra, amelyek hozzájárulnak a tartalom hatékonyabb közvetítéséhez. Mások emellett arra is figyelmeztetnek, hogy felhígítanák az EU hálózatsemlegességi szabályait az internetes multikkal kötött finanszírozási megállapodások, a távközlési vállalatok ráadásul a saját előfizetőiktől már beszedik a hálózataikon keresztül történő adatforgalmazás ellenértékét, vagyis a big tech társaságok kötelező hozzájárulásával tulajdonképpen duplán fizettetnék ki ugyanazt a szolgáltatást.

A Reuters által szemlézett levélben most Németország, Ausztria, Észtország, Finnország, Írország és Hollandia azt kéri az Európai Bizottságól, hogy tegye világossá a szabályozással kapcsolatos terveit. Korábban a francia, az olasz és a spanyol kormány már megpróbálta nyomás alá helyezni az EB-t egy olyan jogszabály kidolgázásnak érdekében, amelyik rákényszerítené a techvállalatokat az EU távközlési infrastruktúrájának finanszírozására. A Bizottság szeptember végén azt közölte, hogy a Deutsche Telekom, a Vodafone, az Orange, a Telefonica és tucatnyi más európai távközlési szolgáltató felhívását követően minden érintett oldaltól visszajelzéseket gyűjt majd, mielőtt tényleges jogalkotási javaslatot tenne, és a a belső piacért felelős uniós biztos, Thierry Breton 2023 elejére ígért az ügyben konzultációt.

Bárhonnan, de nagyon kellene a pénz

A most idézett közös levélben a németek és a többi uniós ország nyílt és átlátható vitát sürget a "méltányos részesedés" témájáról, és ezúttal meg is sürgeti az Európai Bizottságot, hogy ezt az átláthatóságot az ütemterv, az elemzések és a témával kapcsolatos lépések tekintetében is szíveskedjen biztosítani. A levélben arra is felhívják a figyelmet, hogy a dolgot semmiképpen sem szabad összekeverni egy másik, a Broadband Cost Reduction Directive (BCRD) néven hivatkozott törvénnyel. Ez utóbbi olyan intézkedések meghatározásával foglalkozik, amelyek csökkentenék a nagy sebességű hálózatok kiépítésének költségeit, de a felhívás szerzői szerint két különböző kérdésről van szó.

Ahogy korábban írtuk, az uniós távközlési infrastruktúrába évi 50 milliárd eurót fektető távközlési ágazat ezen felül is további finanszírozást tartana szükségesnek, méghozzá jóval sürgősebben, mint ahogy az EB egyelőre kezeli a problémát. Közleményük szerint gyorsan növekednek a tervezés és kivitelezés költségei (az optikai kábelek ára például csaknem duplájára nőtt 2022 első felében), de egyre komolyabb terhet jelentenek az energiaárak és más anyagfelhasználások is. Az európai távközlési szolgáltatók mindezek alapján úgy látják, hogy már nem valamilyen fejlesztési opcióról, hanem sürgős cselekvési kényszerről van szó.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.