A Financial Times ismét a nyomára bukkant a milliárdosnak, aki azt képzelte, hogy kritikával illetheti a kínai állampártot.
Hirdetés
 

Kína egykori leggazdagabb üzletembere, az Alibaba Group alapítója, Jack Ma két évvel ezelőtt tűnt el a nyilvánosság elől, miután a nagyközönség előtt kritizálta a kínai állam működésének bizonyos elemeit, mások mellett elavultnak nevezte a pénzügyi technológiai innováció kínai szabályozását. Mivel arrafelé senkinek sem javasolt politikai mandátum nélkül bölcselkedni, hamar kiderült, hogy az üzletembert sem védi meg sem a vagyona, sem a pártkapcsolatai, és rövid úton eltüntették a reflektorfényből. A techvállalatok ellen folytatott állami hadjárat utóbb magát az Alibaba csoportot és annak cégértékét is rendesen megtépázta.

A hatóságok például az utolsó pillanatban akadályozták meg pénzügyi leányvállalata, az Ant Group tőzsdére vitelét, később pedig rekord összegű bírságot szabtak ki rá, amelynek hátterében mindenki szerint masszív politikai játszma állt. Szinte komikus, hogy tavaly márciusban olyan cikkek jelentek meg a helyi sajtóban, amelyek Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnökének érdemei emlegették az Alibaba addigi sikereiben, mivel a 2000-es évek elején ő volt a társaság központjának otthont adó Csöcsiang tartomány pártszervezetének vezetője – az ugyanott született, az Alibabát alapító és felfuttató Jack Ma nevét viszont meg sem említették.

Úgy lett meg, hogy elő azért így sem került

Az üzletember, aki már korábban visszavonult az Alibaba közvetlen vezetéséből és a SoftBank Group igazgatótanácsából is, ennek ellenére a kínai Big Tech reklámarca maradt fellépésein és egyéb tevékenységein keresztül, nem beszélve befektetéseinek értékéről. Eltűnése olyan hirtelen jött, hogy rögtön találgatások indultak a hollétéről, különösen, hogy a Jack Ma Foundation jótékonysági szervezet vagy a Ma általa hét éve indított, elit vezetőképző program is látványosan elcsendesedett a Hupan Egyetemen. Időnként lehetett csak olvasni róla, hogy állítólag hol látták a milliárdost, aki már a fenntartható gazdálkodást kutatja, és műgyűjtő lett belőle.

A Financial Times tegnapi beszámolója szerint Jack Ma az elmúlt fél évet Tokióban töltötte, ahol kerülte a feltűnést, és közösségi élete néhány elitklub látogatására szorítkozott. A kínai technológiai és ingatlancégek elleni kormányzati hadjárat az ország leggazdagabb vállalkozóit is súlyosan érintette: Ma idén novemberben 21,7 milliárd dolláros vagyon fölött rendelkezett, ami nyilván óriási összeg, és ezzel is Kína negyedi leggazdagabb magánszemélye, de már csak harmad annyi, mint amennyivel két évvel ezelőtt dicsekedhetett. Közben az is beszédes, hogy az Alibaba árfolyama körülbelül 75 százalékkal gyengült ugyanebben az időszakban.

Jack Ma öt évvel ezelőtt a New York-i Bloomberg Global Business Forumon beszélt róla, hogy mennire kiszúr a gyerekeivel, aki gyártóipari munkásnak neveli őket. A ma is tanulságos előadásról itt írtunk bővebben »

Piaci hírek

Ugyanannyit vagy még többet is dolgozhat, aki az MI-től remél könnyebbséget

Miközben sok helyen azon görcsölnek, hogy mivel vehetnék rá az alkalmazottakat a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű használatára, egy friss kutatás ismét bemutatta, hogy a dolog milyen könnyen sülhet el visszafelé.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A PMI Budapest, Magyar Tagozat májusban rendezi meg az Art of Projects szakmai konferenciát. A rendezvény kapcsán rövid írásokban foglalkozunk a projektmenedzsment szakma újdonságaival. Az első téma: mit gondolunk ma a projekttervezésről?

Régen minden jobb volt? A VMware licencelési változásai

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.