Kimentek a meghívók: szeptember 9-én mutatkoznak be az új Apple mobilok.
Hirdetés
 

Új év, új iPhone, azaz tavaly óta ezt már többes számba is tehetjük. Az Apple kiküldte az idei bemutatóra szóló meghívókat, amiből kiderül, hogy a következő modellek szeptember 9-én mutatkoznak be.

Újabb 's' betűs duplázás

Azt tényként kezelhetjük egy ideje, hogy a termékciklus második évének megfelelően ezúttal sem modellváltás, hanem frissítés fog történni. Ismét két telefont kapunk, vagyis az iPhone 6s, illetve iPhone 6s Plus érkezik a piacra. Egész sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy ismét megismerkedhetünk egy olcsóbb iPhone-nal, de mostanra az összes forrás úgy tudja, hogy készül ugyan ilyen az Apple-nél, de későbbre tervezik a bemutatását.

A termékvonal várhatóan úgy változik, hogy a színes, műanyag házas iPhone 5c kikerül a forgalomból, helyét pedig az iPhone 5s veszi át, ami a szolgáltatóknál ingyen lesz elérhető. Erre rímelve az eredeti 6-os modellek sem tűnnek el, viszont mindkettőt 100 dollárral olcsóbban lehet majd megvásárolni.

Az Apple meghívója idén Sirit is bevonta a várakozásba: a digitális asszisztens több válasszal várja a felhasználót, ha az felteszi neki a kérdést: "Siri, adj egy tippet!"

Az „s” toldalékkal ellátott modellfrissítések általában nem hoznak hatalmas újításokat, ez azonban ebben az évben egy kicsit változni látszik. A netre kiszivárgott infók alapján a kamera központi szerepet játszik az iPhone 6s és 6s Plus esetében. A felbontás várhatóan a 8-ról 12 megapixelre nő, illetve ezek lesznek az első olyan mobilok az Apple-től, amelyek 4k felbontású videók rögzítésére képesek.

Mozgalmas bejelentés várható

A másik jelentős várható plusz a Force Touch technológia kiterjesztése lesz, ami az Apple Watch kijelzőjében és a legújabb MacBook Pro érintőpadjában már megjelent. Ez az új iPhone-ok esetében is lehetővé teszi, hogy az érintés mellett nyomással is vezérelhessük a készülékeket. Az iPhone-ok bemutatása mellett az Apple valószínűleg útjára indítja az iOS 9-et és a watchOS2-őt, és többen reménykednek új iPad modellek bemutatásában is, ami nem valószínű, de ha mégis, akkor esetleg az a 12 colos kijelzőjű Pro modell lehet.

Az Apple eseménye (helyszín: Bill Graham Civic Center Auditorium, San Francisco) szeptember 9-én, helyi idő szerint este 7 órakor kezdődik. Aki élőben szeretné követni az eseményeket, az Mac-en, iPhone-on, Apple TV-n és PC-n egy élő stream segítségével ezt megteheti.

Konzumer tech

Ugyanannyit vagy még többet is dolgozhat, aki az MI-től remél könnyebbséget

Miközben sok helyen azon görcsölnek, hogy mivel vehetnék rá az alkalmazottakat a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű használatára, egy friss kutatás ismét bemutatta, hogy a dolog milyen könnyen sülhet el visszafelé.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A PMI Budapest, Magyar Tagozat májusban rendezi meg az Art of Projects szakmai konferenciát. A rendezvény kapcsán rövid írásokban foglalkozunk a projektmenedzsment szakma újdonságaival. Az első téma: mit gondolunk ma a projekttervezésről?

Régen minden jobb volt? A VMware licencelési változásai

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.